A reptéren fogták el 11 éves áldozatával a pedofil tanárt

2017. november 22. 10:01 | Zsíros András

Sok aggasztó kérdésre nincs még válasz az embercsempészet miatt elítélt tanár ügyében. Csak egy példa: a pedagógus már nyáron lebukott azzal, hogy obszcén üzeneteket küldött a fiúnak, mégis szabadlábon védekezhetett, sőt szeptembertől újra taníthatott is. A férfi hónapokig tervezgette, hogyan szökteti majd meg a gyereket. Több, mint 300 ezer forintért rendelt hamis személyiket Egyiptomból, a repülőjegyeket már ezekkel az igazolványokkal vette, kitalálta hogyan igazolnak majd alibit a szökés időpontjára, és pont két héttel ezelőtt elindultak. Az nem derült ki, hogy miért éppen London volt az úti céljuk. A Kékfény riportja.

„A fiam az egészből nem fog fel semmit. Nem tudom, mit tett vele ez a tanár, de gyakorlatilag ő isteníti ezt a tanárt, rám haragszik, mert megtettem ezt a feljelentést” – az édesanyja nyilatkozta ezt telefonon, a hangja eltorzításával vállalta az interjút. 11 éves kisfiáról beszél, akit az egyik tanára hónapokon keresztül manipulálta, majd kiderült, hogy szexuálisan is közeledett hozzá a pedagógus, együtt akartak megszökni az országból.

„Nem tudja, hogy mitől óvtuk, egyszerűen nem tudom, hogy mikor jön rendbe a kis lelke, mikor talál vissza hozzám” – fogalmazott.

Két héttel ezelőtt, november 7-én hajnalban egy 32 éves férfi és egy 11 éves kisfiú lépett az okmányellenőrző pulthoz a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a személyi igazolványaik alapján apa és fia. Az iratokat ellenőrző rendőr azonban gyanút fogott, valami nem stimmelt az okmányokkal, ezért alaposabban megvizsgálták az utasokat és a papírjaikat. Kiderült, hogy semmilyen rokoni kapcsolat nincs a felnőtt és a gyermek között, a tanár akarta a tanítványát kicsempészni az országból, hogy együtt új életet kezdhessenek.

Sz. Zoltánt a rendőrök a repülőtéren fogták el. A városban jól ismert pedagógus informatikát és robotikát, vagyis robotprogramozást tanít egy békési középiskolában. A főállása mellett általános iskolás korú gyerekeknek is tart szakkört. A tanár itt ismert meg egy 11 éves, csendes, visszahúzódó fiút. Egyre többet foglalkozott vele, egyre szorosabbá vált a kapcsolatuk, szinte el sem mozdultak egymás mellől.

„A gyermeket kiemelte a szakkörből, okosabbnak tartotta, mint a többit” – legalábbis ezzel manipulálta a tanár a fiú szüleit. Az édesanya azt mondja, néhány hónap múlva a gyermek egyre ellenségesebb lett, a tanárát pedig szinte istenítette.

„Gyanús volt, hogy a gyerekem egyre ingerlékenyebb lett velünk, a testvérével is, apukájával is, velem is, ellenünk van, sok mindenben nem értett velünk egyet, lenézett bennünket” – mondta az anyuka.

 

 

Sokszor aludt náluk a kisfiú

 

„Itt aludt a fiam, és a másik ágyon a kisfiú” – mutatta már a tanár édesanyja. A nő azt állítja, a fia rendszeresen korrepetálta a kisfiút a lakásában, sőt sokszor ott is aludt a diák.

„Itt volt a gyerek, jóformán elég sokat nálunk, itt is aludt. (…) De imádja a Zolit, meg engem is imád. Nagyon szeret bennünket, nagyon. És én sokszor hülyéskedtem is, amikor beszéltem az anyjával, hogy adjátok ide, megfér itt velünk, csak ketten vagyunk, nincs a fiamnak senkije” – fogalmazott.

 

 

Szexchat, pornográf felvételek

 

Aztán idén július végén a 11 éves gyermek szülei szörnyű dologra jöttek rá. „Megtudtuk a gyerek telefonjából, hogy miket irkáltak egymásnak. Mikor elolvastam, nem akartam hinni a szememnek, hogy ilyen megtörténhet, amiket leírtak benne. Amikor megmutattam a rendőröknek, egyből intézkedtek, úgy érzem, hogy elég ezt elmondanom” – mondta az anyja.

Megdöbbentő mélységű, szexuális tartalmú beszélgetés folyt a tanár és a diák között. A kisfiú szülei értesítették a rendőrséget, és július 25-én házkutatást is tartottak a pedagógus lakásában.

Nem sokkal később Sz. Zoltánt gyanúsítottként hallgatták ki, kiskorú veszélyeztetése és gyermekpornográfia miatt. A számítógépén ugyanis az internetről letöltött, ismeretlen gyermekekről készült pornográf felvételeket is találtak.

A Kékfény úgy tudja, hogy ezek a videók egy korábbi „kutatásához” kellettek, de a tanítványával folytatott szexchatelésre nem tudott magyarázatot adni. A férfi mégsem került előzetes letartóztatásba.

 

 

Toleráns volt az iskola

 

A középiskola igazgatója meglepően toleráns volt Zoltánnal, sőt a folyamatban lévő nyomozás ellenére az informatikatanár szeptembertől tovább is taníthatott. A Kékfény úgy tudja, hogy a rendőrök is – írásban és személyesen is – értesítették az eljárásról Sz. Zoltán főnökét.

Telefonon érte utol a Kékfény az intézmény igazgatóját, aki interjút nem akart adni, és tagadta, hogy tudott volna az ügyről.

A nyomozás ősszel is folytatódott, Sz. Zoltán tovább taníthatott. A 11 éves kisfiúnak megtiltották a szülei, hogy találkozzon a tanárral, csakhogy a gyermek titokban továbbra is tartotta vele a kapcsolatot.

A fiú édesanyja azt mondta, miután feljelentést tett, egyszer összefutott az utcán a férfivel. „Megrémültem tőle, mert a vállával nekem jött, és annyit mondott, hogy na, hogy érzed magad…” – mesélte az édesanya.

 

 

Hamis útlevelet vásárolt

 

Két héttel ezelőtt, november 6-án este 10 órakor Sz. Zoltán elindult otthonról. Ma már tudjuk, hogy autót bérelt, találkozott a fiúval, és együtt utaztak Szolnokra. A gyermek azt mondta otthon, hogy a nagymamájánál alszik, azért nem keresték éjszaka. A tanár és a diák Szolnokról vonattal ment Budapestre, hajnalban értek a repülőtérre. Londonba próbáltak eljutni.

Sz. Zoltán az interneten keresztül, Észak-Afrikából 1200 euróért rendelt két hamis magyar személyi igazolványt, egyet magának, egyet a fiúnak. A gyermek haját levágta, szemöldökét befestette, és egy piercinget is rakott fel neki, hogy minél kevésbé lehessen felismerni. Így álltak az útlevél-ellenőrző pulthoz, de amikor át akarták nyújtani a személyi igazolványokat, az egyik véletlenül leesett.

„Vannak olyan esetek, amikor már érezzük, hogy nem olyan anyagból van az úti okmány, nem úgy hajlik, és nem ad ki olyan speciális, különleges hangot, amikor leejtjük” – magyarázta Szabó András, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság munkatársa.

Már ekkor, az alaposabb vizsgálat előtt gyanússá vált a rendőrnek az irat. A repülőtéri határrendészeti osztály vezetője azt mondja, kiskorúak esetén a szokásosnál is körültekintőbben járnak el, hiszen ha nem egyértelmű a gyermek és kísérő között rokoni kapcsolat, születési anyakönyvi kivonatot, válófélben lévő szülők esetén bírósági határozatot, vagy gyámhatósági végzést is kérnek, de nem csak a papírokra és az iratokra figyelnek ilyenkor.

 

 

Szexuális segédeszközt is vitt magával

 

A Londonba utazó férfiról és gyermekről gyorsan kiderült tehát, hogy az irataik hamisak. Amikor Sz. Zoltán bőröndjét átvizsgálták, és egy szexuális segédeszköz mellett egy olyan iratot is találtak, amely az igazi nevére szólt, az is kiderült, hogy nem rokonok. A férfi ezután beismerte a hamisítást, és azt is, hogy a szülők tudta nélkül, de a gyermek beleegyezésével akartak külföldre szökni.

A gyanúsítottal szemben embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt, továbbá családi jogállás megsértésének vétsége miatt, kétrendbeli közokirat-hamisítás bűncselekménye megalapozott gyanúja miatt, valamint magánokirat-hamisítás gyanúja miatt indult eljárás.

A kisfiút a szülei hazavitték, a férfit őrizetbe vették a rendőrök, és másnap bíróság elé is állították, 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A békési rendőrök, akik az eredeti, a szexuális tartalmú üzenetek és a pornográf felvételek ügyében nyomoztak, már a tárgyalóterem ajtajában várták Sz. Zoltánt, őrizetbe vették, majd nem sokkal később a tanár előzetes letartóztatásba került.

„A Békési Járási Ügyészség gyermekpornográfia büntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt kezdeményezte a 32 éves békési férfi előzetes letartóztatását. A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor, másrészt megalapozottan lehetett tartani attól, hogy a gyanúsított a szabadlábra kerülése esetén a fiatalkorú sértett befolyásolásával, esetleg teljes megfélemlítésével a bizonyítási eljárást megnehezítené, illetőleg a bűnismétlés veszélye is fennállt” – fogalmazott B. Nagy Barbara, a Békés Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Sz. Zoltán édesanyja azt állítja, hogy amikor a gyermek kicsempészése miatt már elítélték és a másik korábbi ügy miatt pedig most előzetes letartóztatásba helyezték a fiát, múlt hétfőn ismét értesítette a fejleményekről a középiskola igazgatóját.

„Bementem az igazgató úrhoz hétfőn, szóltam neki, hogy nagy baj van a Zolival (…), most hétfőn nem fog bemenni dolgozni, és akkor azt mondta az igazgató úr, hogy szabadságot írnak neki” – mondta.

Az iskola igazgatója viszont ezt is tagadta, amikor telefonon kereste a Kékfény szerkesztője: azzal mentegetőzött, hogy csak most hallott a tanár repülőtéri szöktetéséről és az egész ügyről.

 

 

A gyermekek számára nehéz a segítségkérés

 

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványt 1993 óta naponta több mint száz gyermek és kamasz hívja. A legtöbben csak hétköznapi, viszont számukra fontos problémákról, szerelmi csalódásról, magányról beszélgetnek a lelkisegély-szolgálat munkatársaival, de rendszeresen előfordul, hogy szexuális zaklatásról vagy más egyéb bűncselekményekről, beszélnek azok az áldozattá vált gyermekek, akik mástól nem mernek segítséget kérni.

„A gyerekek még kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mint a felnőttek. Gyerekként már az életkorukból adódóan is egy alárendelt viszonyban vannak a felnőttekhez képest, és hogyha egy felnőtt él vissza velük, úgy lesznek szexuális kizsákmányolás áldozatai. Ha ez egy olyan felnőtt, akiben megbíznak, akkor nagyon nehéz számárukra a segítségkérés” – mondta Baranyi Blanka projektkoordinátor.

Az Országgyűlés nemrégen módosította a büntető törvénykönyvet, és ez alapján véglegesen el kell tiltani a gyermekekkel való foglalkozástól azokat, akik 18 évnél fiatalabbak sérelmére követnek el a nemi élet szabadsága, a nemi erkölcs elleni bűncselekményt, vagy kiskorúakat veszélyeztetnek. Eddig ez csak lehetőség volt, most már kötelező. A törvénymódosítás december 1-jén lép hatályba.

Forrás: hirado.hu

 

 

 

 

További programok »

Kék hírek

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
2024. március 28. 09:20
FEL