A pusztákban álló kisebb facsoportok, magányos fák, rendszerint emberi „beavatkozás” nyomai, hajdani tanyahelyek hagyatékai, esetleg régi kutak helyén maradtak meg. Nem is gondolnánk, de egy-egy ilyen magányos pusztai fa egészen forgalmas találkozópontja a madaraknak. Több olyan ragadozó madarunk is van, melyek előszeretettel vadásznak egy, a környékből kiemelkedő pontra kiülve. Ezek az úgynevezett vártamadarak, melyek egyhelyben ülve, éberen figyelve várják, hogy egy gyanútlan zsákmányállat megmozduljon a közelükben, és akkor villámgyorsan lecsapnak, kihasználva magaslati előnyüket.
Ilyen vadászati módszert alkalmaznak sokszor a vörös vércsék, de a színpompás szalakóták is előszeretettel ülnek lesben a pusztai fák csúcsán, ahogy a kistermetű, de igazán harcias tövisszúró gébicsekre is jellemző ez a viselkedés. A szalakóták és a tövisszúró gébicsek csak a nyári időszakban tartózkodnak nálunk, télre ők elvonulnak, érkeznek helyettük viszont az északi tájakról nagy őrgébicsek, melyek szintén kifejezetten vártamadarak. Az egerészölyvek is gyakran üldögélnek a leshelyként szolgáló magányos fákon. Télidőben azonban érdemes alaposabban szemügyre venni a fán leselkedő ölyveket, mert ilyenkor már a ritka gatyás ölyvek is megérkeznek tájainkra északi vidékekről.
A ragadozó madarak legnagyobb képviselői, a sasok is gyakran megfigyelhetők ezeken a fákon. Sokszor akár órákig ülnek egyhelyben, és szeretnek úgy időzni, hogy a lehető legjobban belássák a „fennhatóságuk” alá tartozó területet, ezért választják a síkságból kiemelkedő fákat.
A téli időszakban, a puszták környezetében költő parlagi sasok mellett megjelennek a rétisasok is. Nem egyszer heves csaták is folyhatnak ezekért a kiváló pihenő- és leshelyekért, látványos jeleneteket produkálva. A madarak sorra kergetik és váltják egymást ugyanazon a fán. Ha ráérünk hosszabb ideig szemlélni egy-egy pusztai fát, akár több ritka madárfaj is a távcsövünk elé kerülhet.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
