Az élőzenés produkció Frédi és Lina történetén keresztül mutatja be azt a korszakot, amely nemcsak Magyarországot, hanem az egész világot megváltoztatta. A jól ismert dallamok, a fiatalok álmai, az első szerelmek és a szabadság utáni vágy olyan emlékeket idéznek fel, amelyek több generáció számára is ismerősek lehetnek. Az előadást Koltay Gábor Balázs Béla-díjas, Érdemes művész rendezi.
A nyitóelőadás azonban csak a kezdete annak a gazdag kulturális kínálatnak, amely egész nyáron várja a közönséget Szarvason. A Vízi Színház idén is színházi előadásokkal, musicalekkel, operettekkel, zenés estekkel, versprogramokkal és családi rendezvényekkel készül. A műsorban a szórakoztató vígjátékoktól a komolyabb hangvételű produkciókig minden korosztály találhat kedvére való programot. A szezon első napjait követően többek között zenés versestek, fúvószenekari koncertek és további nagyszabású színházi előadások is színpadra kerülnek.
A több mint ezer férőhelyes szabadtéri játszóhely mára az ország egyik legkülönlegesebb nyári kulturális helyszínévé vált. A víz fölé épített színpad és a Holt-Körös természeti környezete egyedülálló hangulatot teremt az előadásokhoz, amely évről évre tízezreket vonz Szarvasra.
Akik szeretnének részesei lenni a nyár első nagy színházi élményének, érdemes időben gondoskodniuk a belépőkről, hiszen a nyitóelőadás iránt hagyományosan nagy az érdeklődés.
A teljes nyári program és az online jegyvásárlás elérhető a Szarvasi Vízi Színház hivatalos oldalán, illetve a jegyvásárlási felületen.