A nő, mint tökéletes emberi forma

2016. november 12. 19:16 | Laczkó Viktória

Toto festményekkel szólítja meg a külvilágot.    Nőalakok, tájképek és csó

Nőalakok, tájképek és csónak témájú olajképekből nyílt kiállítás a Békéscsabai Ipartestület székházában. Az alkotó, Krajcsovszki Tamás, avagy, ahogyan a legtöbben ismerik, Toto, az elmúlt 15 év munkáját tárja a közönség elé az „Én vagyok” című kiállításban.

Mivel nem adatott meg, hogy szavakban közvetítse gondolatait, festményekben mondja el, mit érez, mit gondol a világról. Az életből merít inspirációt. Képei hónapokig is készülhetnek, de pillanatok alatt is megtölti a vásznat.

- Az egyik kedvenc témám maga a nő, a tökéletes emberi forma. Mostanában sokat festek csónakokat, amik számomra a világ felé való nyitást szimbolizálja.

Totot tíz éves korában jött rá arra, hogy a rajz által kommunikálni tud a környezetével, majd 27 éves korában találkozott Szeverényi Mihállyal, aki - miután megmutatta a képeit a festőnek - biztatni kezdte az alkotót. Szeverényi irányításával kezdett el komolyabban foglalkozni a festészettel.

A festészetről így vall: - Mint minden festő számára az alkotásai egy kifejező eszköz a világ felé. Ezzel mutatja meg mit gondol és érez, olyan mint a költőnek a vers.

A képek születéséről is mesélt: Van egy téma ami nagyon közelinek érzek és az inspirál engem, vagy a mindennapi életből kapok ihletet, illetve elég, ha csak egy fotóval találkozom és az indítja be a fantáziámat.

- Szerencsésnek mondhatom magam, mert olyanok vesznek körül, akikkel jóban vagyok és bármiben támaszkodhatok rájuk. Ha az életemben bármi adódna nem érzem magam egyedül – foglalta össze Toto.

A kiállítás megtekinthető: munkanapokon 8.00-13.00 óra között 2016. december 05. hétfőig.

 

 

FEL