A rendőrség a férfi munkahelyén július 30-án kutatást hajtott végre, amelynek során a terhelt által használt öltöző szekrényben megtaláltak, majd lefoglaltak bruttó 121 gramm zöld színű növényi törmeléket és 2 gramm súlyú, fehér színű port, amelyek vonatkozásában a kábítószer-gyorstesztek pozitív eredményt hoztak – tájékoztatta a behir.hu-t a Békés Vármegyei Főügyészség. Az öltözőszekrényben ezen felül a kábítószer porciózásához és csomagolásához szükséges eszközöket találtak: növényi törmelékkel szennyezett kis dobozokat, fehér porral szennyezett plasztikkártyát, bontott alufólia tekercset, bontott dohánypapírt, digitális mérleget és kábítószer őrlőt.
Az ügyészség azt is írja: a terhelt terhére a letartóztatás több különös feltétele is megállapítható volt: megalapozottan tartani lehetetett a szökésétől, elrejtőzésétől, de attól is, hogy a még ki nem hallgatott tanúk jogellenes befolyásolásával, megfélemlítésével vagy a még le nem foglalt tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével, elrejtésével a bizonyítás eredményét veszélyeztetné, illetőleg a bűnismétlés veszélye is fennállt. A Gyulai Járásbíróság nyomozási bírója egyetértve a járási ügyészség indítványával, 1 hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.