A Munkácsy Mihály Múzeum is csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Héthez

2021. november 24. 18:32 | Csiffáry Zsuzsanna

Változatosság, fenntarthatóság, felelősség – Békés megye élővilágának esélyei az éghajlatváltozás tükrében” címmel tematikus előadás-sorozatot tart a Munkácsy Mihály Múzeum november 23. és 26. között. Az intézmény az Európai Hulladékcsökkentési Héthez kapcsolódott.

A résztvevők a programsorozat nyitányán, kedden délután a jégkori óriások világában tehettek kalandozást. Az intézmény természettudományos múzeológusa hangsúlyozta, az előadásoknak az a célja, hogy az érdeklődők jobban megismerjék a megye élővilágát.

– A változatosság arra utal, hogy ismerjük fel, hogy a mi környezetünkben változatos és különleges élővilág van. Hiába a szántó és művelt területek sokasága adja a területek többségét, mégiscsak olyan értékeket őrzünk, növény és élővilág tekintetében, amelyre érdemes odafigyelni –  fogalmazott Váncsa Klára természettudományos muzeológus. 

A fenntarthatóság arra próbálja ráirányítani a figyelmet, hogy hogyan tudjuk megőrizni ezt az élővilágot – tette hozzá a múzeológus. Gasparik Mihály őslénykutató előadásában a jégkorszak örökségét mutatta be, illetve kitért arra is, hogy bizonyos fajok kihalása milyen mértékben köszönhető a természeti hatásoknak, az emberiségnek.

 – Azért fontos az előadás témája, mert olyan fajokat látunk a kihaltak sorában, amelyek valamikor sikeresek voltak. Most az ember egy sikeres faj, viszont az embert is természeti folyamatok határozzák meg. Ha nem vigyázunk, akkor visszaüthet sok olyan változtatás, amit mi a természetre ráerőszakolunk és mi kerülhetünk a veszélyeztetett fajok listájára – tette hozzá a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa, Gasparik Mihály. 

Veszélyeztetett fajok bemutatása a Munkácsyban

Az előadássorozat szerdán a Magyar Madártani Egyesület Békés megyei munkájának bemutatásával folytatódott. A zárónapon, csütörtökön pedig az emberi tevékenység által a természetben és a vadállományban okozott károk kerülnek a középpontba.

 

További programok »

Világ

Ki hidalja át a 2026-os AI-szakadékot?

A mesterséges intelligencia szintet lépett: 2026-ra az egyszerű chatbotokat felváltották az önálló munkavégzésre képes AI-ágensek, ám ez új feszültséget szült a munkahelyeken. A Microsoft Work Trend Index adatai szerint a vezetők 67%-a már magabiztosan delegál feladatokat AI-ágenseknek, miközben a munkavállalóknak csupán 40%-a érzi úgy, hogy rendelkezik a technológia irányításához szükséges ismeretekkel. Ez a „bizalmi szakadék” (Trust Gap) alapjaiban rengeti meg a szervezeti hatékonyságot.
2026. április 14. 19:25
FEL