A mezőberényi fiú úgy megverte a szobatársát, hogy annak kitört a foga

2024. október 26. 08:25 | behir.hu

Maradandó fogyatékosságot okozó könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt egy 17 éves büntetlen előéletű mezőberényi fiúval szemben, aki úgy megverte a szobatársát, hogy kitört a foga.

A járási ügyészség indítványt tett arra is, hogy a bíróság állapítsa meg, a terhelt a próbaidő tartama alatt a törvény erejénél fogva pártfogó felügyelet alatt áll. A bíróság pártfogó felügyeletet akkor rendelhet el, ha a próbaidő eredményes elteltéhez az elkövető rendszeres figyelemmel kísérése szükséges. A pártfogolt ugyanis köteles a jogszabályban és a határozatban előírt magatartási szabályokat megtartani, a pártfogó felügyelővel rendszeres kapcsolatot tartani, és a pártfogó felügyelő részére az ellenőrzéshez szükséges felvilágosítást megadni.

A fiatalkorú terhelt és a 15 éves kiskorú sértett a vádbeli időben az egyik dévaványai gyermekotthonban ideiglenes nevelésbe vétellel kerültek elhelyezésre azonos szobában. A kiskorú sértett rendkívül csendes, visszahúzódó természetű, konfliktust kerülő személyiségű volt, ennek ellenére vagy éppen ezért a fiatalkorú terhelt és egyes szobatársai 2023. szeptember 21- én a délelőtti és délutáni órákban is piszkálták, kötekedtek és néhány alkalommal lábon is rúgták őt. A kiskorú sértett az esti órákban jelezte az ügyeletes nevelőnek, hogy inzultálják, ezért az otthon vezetése más részlegbe történő áthelyezéséről döntött. Miközben a kiskorú sértett a ruháit pakolta, a szobában tartózkodó fiatalkorú terhelt szándékosan belekötött és őt verekedésre hívta ki. A sértett egyáltalán nem akart sem konfrontálódni, sem verekedésben részt venni és folytatta a pakolást. A fiatalkorú terhelt először mellkason próbálta megütni a sértettet, aki kitért az ütés elől, majd a terhelt legalább három alkalommal ököllel szájon, orron, valamint szemöldök tájékon ütötte a sértettet. A bántalmazás következtében a sértett jobb felső 1-es metszőfoga kitört, amely maradandó fogyatékosságnak minősül.

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

További programok »

Friss hírek

Csomagtartójában csempészett pakisztániakat egy román férfi Battonyánál

Folytatólagosan, a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelt vádat a Battonyai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó börtönbüntetés és Magyarország területéről történő kiutasítás büntetés kiszabására tett indítványt egy 45 éves Magyarországon büntetlen előéletű Romániában élő, román állampolgárságú férfival szemben, aki egy személyautó zárt csomagtartójában is migránsokat szállított.
09:21
FEL