„A mese megnyitja lelkünket” – Városi Mesemondó Verseny Békéscsabán

A Csabai Kulturális Játékok részeként Városi Mesemondó Versenyt szerveztek általános iskolásoknak. A fiatalok az elmúlt évekhez hasonlóan idén is népmesékkel készültek.

„Népi aerobikkal” indult a reggel a Meseházban. Soós Emőkével, a Napsugár Bábszínház színészével mindenki bemelegíthette testét és hangszálait. A Városi Mesemondó Verseny közel 30 éve indult útjára, azóta az általános iskolák tanulói minden évben megmérettetik magukat a Meseházban.

A gyerekek az elmúlt évekhez hasonlóan idén is népmesékkel készültek. A békéscsabai általános iskolák első, második, harmadik, negyedik és ötödik osztályos tanulói mondhatták el az iskolai versenyeken már továbbjutott műveket. A fiatal meserajongók több hónapon keresztül tanulnak a versenyre. Bordás Andrea tanítványaival már januárban elkezdte a felkészülést.

A Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Általános Iskola tanítója elmondta, a gyerekek ma is nagyon szeretnek mesét hallgatni és mondani. „A mi feladatunk, hogy ebben segítsük őket, megtaláljuk azt a mesét, amely az egyéniségükhöz leginkább illik és abban biztosan ki fognak teljesedni” – tette hozzá a pedagógus. Idén a zsűri is megújult, a pedagógusok, könyvtárosok mellett bábszínész és zenetanár is volt az ítészek között.

Végül az 1. osztályosoknál megosztott első helyezést ért el Ilyés Levente és Göblyös Laura. A 2-3. osztályosoknál Kiss Martin Attila lett az első, míg a 4-5. osztályosok közül Skaliczki Tamás állhatott a képzeletbeli dobogó tetejére.

Megosztás:

Címke: , , , ,