A megye amatőr labdarúgásának kiemelkedő személyiségeit díjazták

2018. február 11. 10:42 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Átadták a 2017-es év legjobb amatőr labdarúgóinak edzőinek és játékvezetőinek elismerését azon a gálán, amelyet a Magyar Labdarúgó Szövetség Békés Megyei Igazgatósága már hatodik alkalommal rendezett meg. Az országos szinten egyedülálló eseményen huszonegyen kaptak elismerést, emellett az év labdarúgó települését is díjazták.

–Békéscsabában van egy közösség, ahol nagyon szeretik a futballt. Reméljük, hogy jönnek még Pásztorok, és még lehetne sorolni több ilyen nagy nevet - ezekkel a szavakkal köszöntötte az olimpiai bajnok labdarúgó, Dunai Antal, az MLSZ szakmai ügyekért felelős alelnökeként a Békés megyei amatőr labdarúgás legjobbjait.

Egy szakmai bizottság döntött arról, hogy kinek ítélik oda az elmúlt év legjobbjainak járó díjakat. A legjobb női labdarúgó a Gyulai Amazonok kapusa lett.

– Természetesen megtisztelő, és jólesik, hogy a megyében én képviselhetem ezt a nőknél. Boldog vagyok, hogy én kaptam ezt a díjat, sokat tettünk érte – mondta Csontos Zsanett, a Gyulai Amazonok kapusa.

Az eseményen köszöntőjében, a Magyar Labdarúgó Szövetség Békés megyei társadalmi elnöke értékelte a megyei amatőr labdarúgás előző évét. Dankó Béla úgy fogalmazott: nagyon fontos, hogy 24 új pálya épült, és nagyon sok településen megújultak a létesítmények, de az a legfontosabb, hogy minél több gyermeket vonjanak be ebbe a sportágba.

– Békés megye 38 településéről 96 intézmény vesz részt ebben a programban, és 3751 gyermek sportol ennek köszönhetően folyamatosan. Az egyesületi programunkban pedig régiós szinten 3636 játékos van – emelte ki Dankó Béla.

Az MLSZ szóvivője köszöntőjében kitért arra: prioritásként kezelik, hogy az amatőr sportolók biztonsága érdekében minél több pályára kerüljenek életmentő-készülékek. Sipos Jenő hozzátette: az elmúlt években jelentősen fejlődött a hazai sportinfrastruktúra is.

– 2011 óta van TAO támogatás, ez nagyban segíti elsősorban az amatőr és az utánpótlás sportot és labdarúgást. Milliárdok érkeztek a társasági adón keresztül, és ezeknek a döntő része a gyermekfutballt, az amatőr futballt támogatja. Persze rá is fér, de hozzáteszem, hogy a létszám vonatkozásában már nem panaszkodunk – hangsúlyozta Sipos Jenő.

Az igazolt játékosok száma 2010 környékén 125 ezer volt, amely mára 266 ezerre emelkedett.

Pénteken azokat a játékosokat, edzőket és játékvezetőket ismerték el, akik a szakmai szavazás szerint az elmúlt évben a legjobban teljesítettek a megyei I. II. és III. osztályban. Emellett öten vehették át a „Békés Megyei Amatőr Labdarúgásáért” díjat és ugyan csak öten „Az OTP-MOL Intézményi Bozsik -programban végzett munkájáért” elismerést. Az év labdarúgó települése, pedig 2017-ben Füzesgyarmat lett.

 

 

 

A 2017-es év díjazottjai

 

Az év legjobb megye III. osztályú edzője: 1. Gál András (Mezőberényi LE), 2. Lantos Zoltán (Kevermes SE), 3. Czollner Gábor (Orosházi MTK-ULE 1913).

Az év legjobb megye III. osztályú labdarúgója: 1. Buza Barna (Orosházi MTK-ULE 1913), 2. Vincze Alex (Nagyszénás SE), 3. Knapp András (Mezőberényi LE, Kamuti SK).

Az év legjobb öregfiúk labdarúgója: 1. Cseke Tamás (Szabadkígyós), 2. Laurinyecz Norbert (Békéscsaba), 3. Pusztai Zsolt (Kondoros).

Az év legjobb női labdarúgója: Csontos Zsanett (Gyulai Amazonok).

Az év veterán labdarúgója: Zielbauer Miksa (Békéscsaba).

Fogyatékkal élő labdarúgója: Török Zoltán (Békéscsaba).

„Békés Megye Amatőr Labdarúgásáért” díjban részesült: Árdeleán Demeter (Kétegyháza SE, szakosztályelnök), Baráth Lajos (Csorvás, polgármester), Borsi Vince (Békéscsaba, testnevelőtanár), Frisnyicz Pál (Mezőmegyer SE, elnök), Vincze Gyula (Gyulai TFC, technikai vezető).

Különdíj: Bíró Róbert és Mákos Árpád (a megyei válogatottal végzett munkájukért)

Az év legjobb megye II. osztályú edzője: 1. Barcsay Attila András (Dobozi SE), 2. Zsiros György (Újkígyós FC), 3. Boér Zsolt (Nagyszénás SE).

Az év legjobb megye II. osztályú labdarúgója: 1. Virág Imre (Békésszentandrás), 2. Tanner Gergő (Mezőkovácsházi TE), 3. Kardos Imre (Békési FC).

Az év legjobb játékvezetője: 1. Pécs Zoltán, 2. Barta Tibor, 3. Sándor Gergő.

Az év legjobb megye I. osztályú edzője: 1. Rétes Pál (Szarvasi FC), 2. Brlázs István Gábor (Békéscsaba 1912 Előre II.), 3. Janis János (Kondorosi TE).

Az év legjobb megye I. osztályú labdarúgója: 1. Süli András (Kondorosi TE), 2. Somogyi János (Szarvasi FC), 3. Szabó Csaba (Méhkeréki SE).

„Az OTP-MOL Intézményi Bozsik-programban végzett munkájáért” elismerésben részesült: Futaki Krisztián (Békéscsaba), Győri Ferenc (Medgyesbodzás), Horváthné Boros Gyöngyi (Békéscsaba), Majorné Horváth Izabella (Gyula), Varga István (Lőkösháza).

Az év labdarúgó települése: Füzesgyarmat (Bere Károly polgármester, Boros Tibor szakosztályvezető).

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL