A Medgyesegyházi Civil Nebulókért Alapítvány nyerte a civil fotópályázatot

2025. február 13. 16:42 | Kovács Andrea

Második alkalommal hirdette meg “Civil életképek Békés vármegyében” című fotópályázatát a Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. Több mint 20 szervezet osztotta meg közösségi oldalán a fotókat és az ott kapott szavazatok alapján dőlt el, hogy melyik volt a legsikeresebb rendezvény 2024-ben. A pályázat átadó ünnepségét csütörtökön tartották Békéscsabán, ahol a civil központ 2025-ös programjairól is tájékoztattak.

A  Békés vármegyében zajló civil élet szinességét bemutató 2024-es fotópályázatra több mint 20 szervezet nevezett. A tevékenységüket bemutató fényképekre a legismertebb közösségi oldalon lehetett szavazni.

– Az első alkalomhoz képest jelentősen megnövekedett a lájkok száma, ez is volt a lényeg, hiszen a cél az volt, hogy ők is minél több embernek mutassák meg magukat, azt, hogy mit csinálnak, milyen fontos eseményekben vesznek részt. Nagy sikere volt a pályázatnak, mi pedig most itt, a központukban szeretnénk megmutatni ezeket az eseményfotókat – mondta el Herczegné Számel Annamária, a Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ irodavezetője.

 

A Medgyesegyházi Nebulókért Alapítvány 2 fotóját kedvelték legtöbben a közösségi pályázaton. Az egyik kép az első, 2004-ben indult gyereknapi rendezvényüket idézi. Maga a kép friss, 2024-es, hiszen ezt a rendezvényt azóta is megszervezik.

– Azért gondoltunk erre a képre, mert ez volt az első megmozdulásunk. A másik kép egy élményfestésről készült, ez az alapítvány legutóbbi kezdeményezése, ami tavaly nyáron indult és azóta is nagyon sikeres minden korosztály körében – mondta Gácsér Béláné, a Medgyesegyházi Nebulókért Alapítvány elnöke.

A fotópályázat eredményhirdetésén a Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ idei programterveiről, illetve a szervezésükben induló, 16 állomásos civil véradó kampányról is tájékoztatták a sajtó képviselőit.

 

Galéria

További programok »

Itthon

A forradalom és szabadságharc előestéjén emlékezett a békéscsabai MSZP

A Magyar Szocialista Párt Békéscsabai Szervezete hagyományaihoz híven március 14-én, a forradalom előestéjén gyertyagyújtással emlékezett a márciusi ifjakra, akik kiálltak az elnyomás ellen és a forradalom kiemelkedő alakjaivá és vezéreivé nőtték ki magukat. Az alábbiakban az MSZP békéscsabai szervezetének közleményét változtatás nélkül adjuk közre.
2025. március 15. 16:26
FEL