Mindenkinek van pár olyan ismerőse (vagy talán ő maga az), aki a legjobbnál nem éri be kevesebbel, legyen szó akár a munkáról, akár a személyes kapcsolatokról. Azonban a perfekcionizmus a valóságban egyáltalán nem csak előnyökkel jár, hosszú távon kizsigereli és el is bizonytalanítja az érintetteket.
A tökéletesség hajszolása nem jelent automatikusan kiemelkedő eredményeket is. A perfekcionisták ritkán elégedettek a teljesítményükkel, hajlamosak kiszúrni még a legapróbb hibákat is. Gyakran latolgatják magukban, hogy vajon elég jók-e abban, amivel éppen foglalkoznak, ez pedig szorongást szülhet.
A jelenség nagyon összetett, vannak pozitív és negatív hozadékai egyaránt, előbbiek főleg akkor, ha az illető magasra helyezi a lécet, ám nem az élet minden területén, és azt is tudja, hogy benne van a pakliban, hogy valami nem úgy sikerül, ahogyan azt eltervezte. Ettől függetlenül lelkiismeretesen halad előre.
Az alábbiakban a Verywell Mind alapján tíz olyan jelet mutatunk, amelyek a maximalista személyre jellemzőek, és a jelenség kevésbé napfényes oldalát világítják meg:
- Mindent vagy semmit gondolkodás jellemzi: a perfekcionista kudarcnak éli meg, ha a kitűzött céljait nem sikerült maradéktalanul teljesítenie. Hiába végzett kiváló munkát, amennyiben egy kicsi is hibádzik az eltervezettekhez képest, elégedetlen.
- Irreális célokat tűz ki: hajlamos rá, hogy a valóságtól egészen elrugaszkodott, már-már teljesíthetetlen célokat tűzzön ki magának.
- Nagyon kritikus: az elért eredmények helyett gyakran a hibákra és a hiányosságokra fókuszál. Nemcsak a saját, hanem a környezete teljesítményét is ilyen szemmel nézi.
- Félelem motiválja: a munkában, a tanulmányokban olykor a célok elérése miatt érzett öröm helyett a félelem motiválja, hogy nem sikerül teljesítenie azokat.
- Fél a bukástól: az átlagosnál sokkal jobban tart attól, hogy valamit nem sikerül (az elvárt szinten) végrehajtania. Mivel rengeteg energiát fektet mindenbe, a kudarc kifejezetten ijesztő és elfogadhatatlan forgatókönyv a számára.
- Szorong: a képzelt vagy valós kudarcélmények szorongáshoz vezetnek. A csalódottságból nehezebben áll fel, mint a feladatokhoz egészségesebben, reálisabban viszonyulók.
- Nehezen viseli a kritikát: mivel a tökéletesnél kevesebbel nem éri be, a kritika, legyen az bármennyire is konstruktív, különösen megviseli, ilyenkor gyakran védekezésbe lendül.
- Csak az eredményre figyel: ideális esetben az ember nemcsak a célok megvalósulásában leli örömét, hanem az odáig vezető útban is meglátja a szépségeket, értékelnivalókat. A maximalista szeme előtt nemritkán kizárólag az eredmény lebeg.
- Halogat: bármennyire is furcsának tűnik, valójában teljesen logikus, hogy a maximalista egyén hajlamos a dolgok halogatására. Annyit aggodalmaskodik azon, hogy jól csinálja-e, amit csinál, hogy megfelelően fog-e hozzá a feladathoz, hogy folyton tologatja maga előtt. Ez ördögi kört szül, a halogatás miatt gyakran az utolsó pillanatban kell megvalósítania a teendőit, ami nem mindig vezet a legjobb eredményre. Ráadásul az elodázás önmagában is a sikertelenség érzését nyújtja.
- Alacsony önértékelés jellemzi: már a fentiekből is látható, hogy a maximalisták bizony nem mindig tudják helyesen felmérni a saját teljesítményüket. Magukkal szemben - is - irreális elvárásokat támasztanak, elégedetlenek. Ez pedig önostorozást és alacsony önértékelést okozhat, ami az élet minden területére rányomhatja a bélyegét.
A maximalizmushoz társuló negatív stratégiák, önértékelési zavarok idővel komoly mentális problémákhoz, szorongáshoz, depresszióhoz, pszichoszomatikus betegségekhez vezethetnek. Az állandóan százszázalékos teljesítmény iránti vágy pedig növeli a munkahelyi kiégés kockázatát. Hosszú távon kifizetődőbbnek tűnik, hogy az ember olykor kicsit elnézőbb magával szemben, hiszen ez sem azt jelenti, hogy hanyag vagy nemtörődöm, inkább csak annyit jelez, hogy tisztában van vele, hogy nem tud minden pillanatban maximálisan teljesíteni, és ezt se magától, se a környezetétől nem várja el.
Forrás: Femina.hu
