A MÁV még sosem szedett be ennyi pénzt a bliccelőktől

2020. január 28. 12:27 | behir.hu

Rekordot döntött a MÁV bliccelésből származó bevétele 2019-ben: 103 millió forintot fizettek be a jegy nélkül utazók – közölte kedden a vasúttársaság.

A közlemény szerint míg 2017-ben összesen 63 millió forint folyt be utólagosan a vasút kasszájába a kiszabott bírságokból, 2018-ban ez a szám 46 százalékos növekedéssel 93 millió forintra emelkedett, 2019-ben pedig további 10 százalékkal több, 103 millió forint lett az éves bevétel, amire az elmúlt öt évben nem volt példa.

2017-ben és 2018-ban is 35-35 ezer jegyzőkönyvet állítottak ki a jegyvizsgálók bliccelés vagy egyéb vasúti szabálysértés miatt, 2019-ben pedig 30 ezer alkalommal szabtak ki bírságot 313,1 millió forint értékben – tették hozzá.

A vasúttársaság 2019-ben összesen 794 egy összegű és 2334 részletfizetésre irányuló fizetési megállapodást kötött, valamint 33,8 ezer felszólítást küldtek ki levélkampány keretében.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL