A másodosztályú ENUSE ellen mutatkozik be a Csaba a kupában

18:11 | Kovács Dávid

Elkezdi idei Magyar Kupa-szereplését a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE. Rácz Sándor csapata kedden az NB I/B-s ENUSE otthonába látogat.

A csabai együttes legutóbb október 19-én, a Mosonmagyaróvár ellen lépett pályára bajnoki mérkőzésen, akkor szoros találkozón négygólos vereséget szenvedett. Ezt követően szünet következett az NB I-ben, a magyar válogatott a franciákkal tesztelt, a novemberi-decemberi Európa-bajnokságra készülve. Horváth Grétáék a pontvadászat folytatása előtt bemutatkoznak az idei kupasorozatban is.

– Volt egy hetünk pihenni, feltöltődni és készülni a Magyar Kupa-mérkőzésre. Az ENUSE ugyan egy másodosztályú csapat, de nem szeretnénk lebecsülni őket, ugyanúgy készülünk, mint minden ellenfélre – fogalmazott a jobbszélső.

Az ENUSE története során először szerepel a másodosztályban, a szezont két győzelemmel és négy vereséggel kezdte, így jelenleg a 12. helyen áll a tizenhat csapatos mezőnyben. A kupában az NB II-es Tököl idegenbeli legyőzésével jutott a 3. fordulóba. Rácz Sándor, a csabaiak mestere kiemelte: a fizikai felkészülésre fektettek hangsúlyt ezekben a napokban és szeretnének továbbjutással hangolni a következő bajnoki mérkőzésekre.

– Nekünk meg kell tartani az előnyünket velük szemben, hiszen mégis csak van egy osztálynyi különbség a két csapat között. Egy jó mérkőzésen győzelmet várok a lányoktól. A Győr ellen nekünk van nagyon nehéz dolgunk, most viszont mellettünk szólnak az esélyek, figyelmesen, fegyelmezetten kell játszanunk és akkor nem lesz baj – mondta a lilák vezetőedzője.

A mérkőzés kedden 19 órakor kezdődik a szászbereki sportcsarnokban. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, döntetlen esetén a másodosztályú hazaiak kerülnek a következő fordulóba.

 

NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA
3. FORDULÓ

Október 22. (kedd)
Zengő Alföld Orosházi KA–Vasas SC 24–34

Október 25. (péntek)
Eszterházy–Moyra-Budaörs Handball 25–32
Borsod Sport Klub-Kazincbarcika–Kisvárda Master Good SE 22–32

Október 29. (kedd)
19.00 ENUSE–TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE

Október 30. (szerda)
18.00 DKKA–Szombathelyi KKA, Alba Fehérvár–MOL Esztergom
18.30 Gárdony Pázmánd NKK–NEKA, Szigetszentmiklós NKSE–Érd

 

További programok »

FEL