Csató Sándor együttese kedden vett részt a tavaszi szezon előtti fotózáson és ezen a héten már csak az első ellenfélre koncentrált. A vezetőedző ugyan a téli felkészülés alatt betegség miatt többeket is nélkülözött, az utolsó két hétben már szinte a teljes keret együtt készült. Színes lapok miatt eltiltott nincs, sérülés okán azonban még lesz hiányzó. A másodosztályban 14. helyen álló csabaiak hazai környezetben hangoltak a bajnoki folytatásra, január eleje óta hat edzőmérkőzést játszottak, amelyek közül ugyan mindössze egyet veszítettek el, de csak egyet nyertek meg négy döntetlen mellett. A lilák mestere szerint a Kozármisleny egy összeszokott együttes, ezért nem lesz könnyű dolguk a tavaszi rajton.
– Egy olyan csapatról van szó, amely nagyon-nagyon összeállt, régóta játszanak együtt és nagyon jó a fiatalok, illetve az idősebb játékosok aránya. Ősszel elsők lettek, így bízom benne, hogy nagy önbizalommal állnak hozzá a hétvégi játékhoz. Ettől függetlenül nekünk hazai pályán győznünk kellene. Két győzelemmel jól zártuk a szezont, szeretnénk győzelemmel kezdeni hazai pályán is. Minden mérkőzés nehéz lesz, akár idegenben, akár hazai pályán, de nekünk a bent maradásért muszáj győznünk – fogalmazott a szakvezető.
A lilák keretében volt változás a télen, Harsányi István Mezőkövesdről, Ferencsik Bálint a DVTK-tól, Kovács Kolos Kecskemétről, Kohut Máté pedig Debrecenből érkezett. A baranyai gárdánál is volt mozgás: Beke Péter, Barkóczi Benedek, Debreceni Zalán és Hegedüs Levente távozott, két fiatal, Lacza Alex Szegedről, Átrok Zalán pedig a Budapest Honvédtól jött kölcsönben a listavezetőhöz. A Kozármisleny nyolc győzelemmel, öt döntetlennel és két vereséggel meglepetésre az 1. helyen zárta az őszi szezont. Az együttes a téli felkészülést egy hatnapos gyirmóti edzőtáborral zárta.
– Az egészséges attitűd eddig is és most is rendben volt-van a srácoknál, tettre kész, ugyanakkor józan csapatom van. Tisztában vagyunk vele, hogy őszi bajnokként valószínűleg nagyobb figyelmet kapunk, mint mondjuk a szezon előtt, ugyanakkor csak magunkkal foglalkozunk, ugyanis csak erre van ráhatásunk. Ősszel két alkalommal is akceptáltuk ellenfeleink kérését és pályaválasztó jogot cseréltünk, így a tavasz különlegessége lesz, hogy extrém sokat fogunk idegenben játszani. Aki volt a mislenyi stadionban, tudja és érzi, hogy mennyit ad az, amikor itthon tud játszani a csapat. Mondom ezt úgy, hogy egyébként idegenben is tisztesen szerepeltünk ősszel. Ez is egy olyan szelet, amit józanul közelítünk meg, azzal foglalkozunk, hogy ebből hogyan tudjuk kihozni a legtöbbet. Amikor a csapattal beszélgettünk a tavaszról arra jutottunk, hogy – a játékosaimat idézve – két dolgot ígérünk meg egymásnak: ugyanazok maradunk, akik voltunk ősszel, és bármi ami jön, annak állunk elébe – emelte ki Pinezits Máté, a Kozármisleny vezetőedzője.
A két együttes július végi mérkőzése érdekes csatát hozott, miután az Előre a hajrában Pintér Norbert szerencsés találatával vezetést szerzett, az előnyt mégsem tudta megtartani az előnyét, Kirchner Krisztián az utolsó pillanatokban, a 95. percben egyenlített. A baranyai csapat kulcsembere ehhez még tizenegy találatot tett hozzá és a góllövőlista élén áll. A csapatok egymás elleni mérlege a csabaiaknak kedvez két győzelem és két döntetlen mellett mindössze egyszer szenvedtek vereséget a Mislenytől.
A vasárnap 14 órakor kezdődő mérkőzés játékvezetője Katona Balázs lesz, munkáját asszisztensként Sinkovicz Dániel és Topálszki Szabin, tartalék játékvezetőként pedig Jakab Árpád segíti majd. Az összecsapást hétfőn 21 órától felvételről is láthatják a 7.Tv-n!
MERKANTIL BANK LIGA NB II
16. FORDULÓ
Február 9. (vasárnap)
14.00 Kazincbarcika–Csákvár, BVSC–Mezőkövesd, Gyirmót–Soroksár, Szentlőrinc–Ajka, Békéscsaba–Kozármisleny
15.00 Szeged-Csanád GA–Tatabánya
17.00 Bp. Honvéd–Budafok
Február 10. (hétfő)
20.00 Kisvárda–Vasas
A TABELLA ÁLLÁSA:
1. Kozármisleny 29 pont (26–16) 2. Kazincbarcika 28 (33–16) 3. Kisvárda 26 (27–24) 4. Vasas 25 (25–21) 5. Szentlőrinc 22 (6 győzelem, 18–17) 6. BVSC 22 (5, 12–11) 7. Soroksár 21 (6, 21–18) 8. Budafok 21 (5, 20–23) 9. Csákvár 19 (5, 21–24) 10. Szeged-Csanád GA 19 (4, 16–15) 11. Gyirmót 18 (5, 24–27) 12. Ajka 18 (4, 20–23) 13. Mezőkövesd 16 (4, 20–22) 14. Békéscsaba 16 (4, 13–16) 15. Tatabánya 14 (14–27) 16. Bp. Honvéd 13 (14–24)