A legjobbakat díjazták

2016. február 10. 15:35 | behir.hu

39. alkalommal adták át a Békés Megyei Hírlap által alapított Év sportolója elnevezésű díjakat, ezúttal a sarkadi művelődési házban. A rendezvényen a megye kiváló sportolóit, felkészítőik és az egyesületek munkáját, eredményeit ismerték el.

Házigazdaként dr. Mokán István, Sarkad polgármestere is köszöntötte 2015 legjobbjait. A kiadvány 40 esztendeje díjazza a megye kiemelkedő sportembereit. 

- Nagyon sokan olvassák a sportot, nagy az érdeklődés iránta. Azokat a sportolókat, akik kimagasló eredményeket érnek el az adott évben valamilyen szinten szeretnénk díjazni és nagyon örülünk annak, hogy a díjazottak között nagyon sok visszatérő egyéni és csapat díjazott van – emelte ki Nánási János, a Békés Megyei Hírlap főszerkesztő-kiadóvezetője.

A díjazottak között tarolt a Békéscsabai Röplabda Sport Egyesület, hiszen a csapatok versenye mellett Kormos Mihály szakmai igazgató az edzők között diadalmaskodott. A nőknél a fedett pályás Európa-bajnok súlylökő, Márton Anita lett a győztes, aki egy eredményes esztendő után újabb sikerekre készül.

- Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó alapozó időszak van a hátam mögött, ahogyan ezt az előző versenyeredmények is mutatják. Most már három versenyen vagyok túl az idei szezonban és most a szombati napon sikerült a fedett pályás világbajnokságra is teljesíteni a kiküldetési szintet – elemezte már az idei megmérettetéseket a kontinensbajnok.

A férfiaknál szintén egy atléta győzött! A gátfutó Baji Balázs elmondása szerint nem ez volt pályafutása legjobb éve, de ebből is tud erőt meríteni a folytatásra.

- Egészségben, folyamatosan tudtam készülni és versenyezni, azért el tudtam érni egy fedett pályás Európa-bajnoki 7. helyet, illetve az olimpiai szintteljesítés és a világbajnoki kvalifikáció is összejött. Ez mind olyan dolog, aminek örülni kell és nem szabad elégedetlennek lenni – mondta el a csabaiak olimpikonja.

Emellett kiosztották a 9. Év embere díját is, amelyet idén Herczegné Szabó Mariann kapott. A 130 taggal működő Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezetének elnöke azt mondta: azért dolgozik, hogy megkönnyítse beteg embertársai mindennapjait.

- Ezeknek az embereknek nagyon fontos az, hogy közösséghez tartozzanak, hiszen a mindennapokban nagyon sokszor ágyhoz, kerekesszékhez kötöttek és általunk, hogy közösséghez tartoznak, megnyílhat a világ előttük – fogalmazta meg a küldetést a 2015-ös év embere.

A következő díjátadónak 2017-ben Békéscsaba ad majd otthont.

Kovács Dávid

További programok »

FEL