A Normandiai partraszállás – magyarok a nyugati hadszíntéren című előadás a D-napként is emlegetett, 1944. június 6-ai, normandiai partraszállás, azaz a második világháború egyik legjelentősebb hadműveletének eseményeivel foglalkozott. A szövetséges erők – az amerikai, a brit és a kanadai csapatok – a nácik által megszállt Franciaország normandiai partjainál szálltak partra ezen a napon, ekkor vette kezdetét a szövetségesek európai hadjárata. Németh Péter fotóriporter részletekbemenő és tartalmas előadást tartott a fent nevezett hadszíntér és annak magyar vonatkozásairól.
– 2009-ben jártam először a történelmi helyszínen, azóta összesen 14 alkalommal, 400 pontján, így volt lehetőségem képet alkotni a 81 évvel ezelőtti eseményekről. Tőlünk nyugatabbra nagyon más az emlékezés kultúrája. Egy katonai zászlós felvonulás, emlékünnep az eltérő kulturális háttér miatt nagyon más szájízt hagy maga után – fogalmazott az előadó.
Az előadás során elhangzott, hogy mindkét oldalon, a szövetségeseknél és a tengely hatalmaknál is találhatunk magyar származású katonákat. A "legkönnyebben" a katonai temetőkben követhető nyomon, hogy hazánk fiai mikor és hol szolgáltak, illetve mikor és hol estek el a második világégés hadszínterei közül.
A 2019-ben alapított Normandia 1944 Történelmi és Kulturális Egyesület elnökeként Németh Péter emléktáblát is elhelyezett az elhunyt magyarok előtt tisztelegve a Huisnes -sur_Mer német katonai temetőben.
Az előadást több tucat fénykép színesítette, a szó átvitt és valódi jelentésében, hiszen az előadó könyve A leghosszabb nap napjainkban címmel a partraszállás történelmi emlékezetét fotóalbumba rendezte össze.