A látássérültek is voksolnak

2018. április 8. 16:13 | Kovács Dávid

A látássérültek is leadhatják voksukat az országgyűlési választáson, akiknek arra is lehetőségük nyílik, hogy igénybe vegyék az általuk választott kísérő segítségét, sőt, a szavazatszámláló bizottság két tagját is magukkal hívhatják a szavazófülkébe. A látássérült választópolgárok Braille-írással ellátott szavazósablont is igénybe vehetntek a voksoláson annak érdekében, hogy önállóan adják le szavazatukat.

A Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének alelnöke feleségével érkezett a Kemény Gábor szakközépiskolába. Ádász István fontosnak tartja, hogy voksoljon, hiszen mint mondja, aki nem megy el szavazni, annak nincs alapja arra, hogy kritizálja a választások eredményét. Miután kikeresték nevét a névjegyzékből, párja segített abban, hogy az aláírás is a megfelelő helyre kerüljön. Ezt követően kézhez kapták a szavazólapokat, majd miután erre a törvény lehetőséget ad, együtt mentek be a szavazófülkébe és adták le voksaikat. Ádász István azért döntött amellett, hogy felesége segítsen, mert így gyorsabban teljesíthette állampolgári kötelességét.

- Ez óriási segítség, hiszen ha Braille-írással készül a szavazólap, akkor az igen hosszú lenne. Amíg egyesével végignézném,  lehet, hogy tíz percet is bent lennék a fülkében - árulta el, miután leadta voksát.

Bacsa Vendel, a Helyi Választási Iroda vezetője a 7.Tv Aktuális című műsorában elmondta, hogy a látássérültek, vagy éppen azok az idősek, illetve betegek, akik ezt igénylik, a bizottság tagjainak segítségét kérhetik, akik be is kísérhetik a fülkébe a választópolgárt.

A látássérült választópolgárok Braille-írással ellátott szavazósablont is igénybe vehettek a voksoláson annak érdekében, hogy önállóan adhassák le szavazatukat. Hazánkban összesen 140 választópolgár élt ezzel a lehetőséggel.

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL