A középfokú nyelvvizsga a legnépszerűbb

2020. január 6. 12:14 | behir.hu

Tovább csökkent tavaly a nyelvvizsgázók száma: novemberig összesen 111 ezer jelentkező volt, míg az előző évben 120 ezer – derül ki az Oktatási Hivatal adataiból. A jelentkezők közül 74 ezren tettek sikeres vizsgát. A legtöbben – 90 ezren – tavaly is középfokú nyevvizsgával próbálkoztak.

Oroszból például 2019-ben összesen 406-an nyelvvizsgáztak, kínaira pedig kilencen jelentkeztek, közülük heten vették az akadályt. Egy évvel korábban összesen 14-en tettek sikeres kínainyelv-vizsgát.

A legtöbben angolból bizonyítottak: a 83 ezer próbálkozóból 57 ezer vizsgázónak állítottak ki nyelvvizsga-bizonyítványt. A második legnépszerűbb nyelv 12 ezer sikeres vizsgázóval a német lett, amelyet a francia és a spanyol követett nagyjából 800-800 sikeres vizsgázóval.

A vizsgaközpont informális jelzése szerint arra lehet számítani, hogy a szeptember–decemberi időszakban vizsgázók száma az egy évvel korábbihoz képest valamennyit emelkedett, ami az első nyolc hónap stagnálása után éves szinten 2-3 százalékos növekedést vetít előre – mondta a Világgazdaságnak Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke. A szakember szerint sok olyan próbálkozó előrehozta a vizsgáját, akinek volt esélye eljutni a B2-es szint közelébe, hogy az ősz elején az akkor még érvényes követelményekkel az emelt szintű érettségire koncentrálhasson.

 

Forrás: Világgazdaság

További programok »

Itthon

Jó reggelt, Csaba! – galéria I.

– Szép napunk van – mondta a képen szereplő zenetanonc péntek reggel, amikor csípett a hideg és simított a nap. De volt itt minden: kutya, csiga és a méltán híres csabai galamb-galeri egyik gyáva példánya.
10:53
FEL