A Körös Maros Nemzeti Park idén is keresi az év Ifjú Kócsagőrét

2022. március 22. 18:44 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság idén is várja jelentkezőit a kilencedik alkalommal meghirdetett Ifjú Kócsagőr Programra.

A programban az Agrárminisztérium és a tíz nemzeti park igazgatóság mellett a Fürge Diák Iskolaszövetkezet, a 30Y zenekar, valamint a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. működik együtt.

A vállalkozó kedvű 18-24 éves jelentkezők ezen a nyáron is kéthetes terepgyakorlaton vehetnek részt a kiválasztott természetvédelmi területeken, hogy a mentoruknak kijelölt természetvédelmi őrök mindennapi munkájában részt véve gyarapítsák elméleti és gyakorlati tudásukat. A két hét tapasztalatairól az Ifjú Kócsagőrök majd naplót készítenek, illetve a területi döntőn prezentáció keretében számolnak be.

A háromnapos országos döntőt szeptember 21-23-a között, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság rendezi meg. A legjobb páros (a nyertes kócsagőr és természetvédelmi őre) a „Matula és Tutajos díj” elnyerése mellett egy különleges tanulmányutat tesz az Erdélyi-középhegység Natúrparkba.

A részletek és a jelentkezés feltételei itt érhetők el: https://ifjukocsagor.furgediak.hu/#!/felhivas

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

További programok »

Itthon

822 ezer forint gyűlt össze az AUT-PONT Alapítványnak a jótékonysági koncerten

Már hagyomány, hogy a békéscsabai önkormányzat minden évben megrendezi jótékonysági adventi koncertjét. Idén Vásáry André lépett fel a belvárosi katolikus templomban. Békéscsaba polgármestere csütörtökön délelőtt hivatalosan is átadta a jótékonysági koncert eredményeként a támogatást jelképező plakettet az AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány képviselőinek.
15:38
FEL