A kormány stratégiai megállapodást köt a magyarországi oltóanyaggyárral

2021. december 14. 12:30 | behir.hu

Stratégiai együttműködési megállapodás köt a magyar kormány a Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt-vel – derült ki a Magyar Közlöny hétfő este megjelent számából.

– A cég nyolcmilliárd forint értékben épít egy vakcinagyárat Monoron, amely az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött vakcina tároló létesítménye lesz – mondta el korábban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A francia tulajdonban álló vállalat elsősorban az állatok számára gyárt vakcinákat. 

– Az állategészségügynek is megvan a „maga Covidja”, például a sertéspestis vagy a madárinfluenza formájában. Az ezekhez hasonló járványok hatalmas károkat tudnak okozni, ugyanis az állatállomány nagymértékű pusztulásához, komoly gazdasági problémákhoz, illetve ellátási zavarokhoz vezethetnek – mondta el még novemberben a külügyminiszter.

A fentiektől függetlenül épül meg Deberecenben a Nemzeti Oltoanyaggyár, amelyben 2022 végén már meg is kezdődhet a Szputnyik V vakcinájának a gyártása. 

Forrás: Magyar Közlöny

További programok »

Itthon

Felnőttkorba lépett a Békés megyei mozgáskorlátozottak közössége

Fennállásának 45. évfordulóját ünnepelte a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete a Kölcsey utca 27. szám alatti székházában. A jubileumi rendezvényen rangos vendégek – köztük dr. Cserháti Péter miniszteri tanácsadó, Szarvas Péter polgármester, dr. Rákóczi Attila főigazgató, valamint dr. Hegedüs Lajos, a MEOSZ tiszteletbeli elnöke – köszöntötték a jubiláló szervezetet.
2026. november 6. 16:44
FEL