A költségvetésről és a kerékpárutakról beszélt a Patrióta Békéscsaba Egyesület

2024. december 17. 16:10 | Bimbó Lajos

Megtartotta szokásos, a városi közgyűlést követő sajtótájékoztatóját a Patrióta Békéscsaba Egyesület. A grémium december 12-ei tanácskozásáról és az ott hozott határozatokról Bodóczi István frakcióvezető és Dinya Gábor önkormányzati képviselő fejtette ki véleményét.

Bodóczi István elsősorban a város pénzügyeivel kapcsolatban elhangzottakról beszélt, amelyben kiemelte, a 2024-es költségvetési rendelet módosítása alapján, a költségvetés tekintetében ismét lehetőség volt arra, hogy a helyi iparűzési adó célelőirányzat növekményéből, közel negyed milliárd forint értékben olyan fejlesztéseket és támogatásokat valósítson meg a város, mint például a Lencsési út 13. szám alatt található háziorvosi rendelő idegen tulajdonban levő részének megvásárlása, de több tízmillió forint értékben tudott a közgyűlés támogatást nyújtani városi üzemeltetésű cégeknek is.

– A helyi iparűzési adót a helyi vállalkozások fizetik meg. Ezért szeretnénk köszönetet mondani minden telephellyel rendelkező vállalkozásnak, hogy Békéscsaba mellett tették le a voksukat, a gazdaságilag nehéz időkben is kitartanak, a városban működnek és a békéscsabaiaknak adnak munkát – emelte ki Bodóczi István.

 

 

A frakcióvezető a 2025-ös költségvetési koncepióról beszélve kiemelte, hogy ezt nem kötelező elkészítenie a városnak, de – a korábbiakhoz hasonlóan – most is elkészítette a gazdasági és pénzügyi osztály.

– Meg kell lennie azoknak az irányvonalaknak és elképzeléseknek, amelyekre későbbi a költségvetést tudjuk építeni. Bízunk abban, hogy ez egy nagyon jól megtervezett költségvetés lesz. Sokan említették, hogy feszes és szűkös büdzsével kell készülnünk. Azon leszünk, hogy a békéscsabaiakat szolgáljuk és az ő számukra kedvező döntéseket hozzunk minden esetben – zárta Bodóczi István.

 

 

Dinya Gábor képviselő a kerékpárutakról beszélt. Mint mondta, egyetértés volt Szarvas Péter polgármesterrel a Corvin utca, Lencsési út és a Szabadság tér közötti kerékpárúthálózat biztonságossá tételéről. Erről egy hatástanulmány készül a közeljövőben.

– A kerékpárutak fejlesztésénél üdvözlendő, hogy már meglévő létesítményeket is fejlesztenek, illetve új kerékpárutak is létrejönnek. A munkahelyhez eljutás, bejutás az, ami prioritás ebben a koncepcióban – fejtette ki a képviselő.

Mindkét megszólaló üdvözölte a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. azon törekvését, hogy próbál minél költséghatékonyabb módszerekkel dolgozni és alvállalkozók helyett saját erőforrásaira támaszkodva elvégezni a kijelölt feldatokat.

További programok »

FEL