Egyre többen „nyergelnek át” a kerékpárra

2020. szeptember 21. 07:34 | behir.hu

A felnőtt lakosság ötöde fedezte fel magának a kerékpározás előnyeit a koronavírus első, tavaszi hulláma idején. A kerékpár helyzet feltérképezését segíti a Groupama Biztosító legfrissebb reprezentatív kutatása.

Az ország lakosságának 19 százaléka határozottan azt állítja, hogy a koronavírus tavaszi hullámának időszaka alatt többet kerékpározott, mint korábban.

A Groupama Biztosító felkérésére készített országos kutatás eredménye szerint a tavasszal kerékpárra „átnyergelt” felnőttek 80 százaléka azt tervezi, hogy a jövőben is többet használja majd ezt a közlekedési eszközt. Főleg sportolásra, kikapcsolódásra, illetve munkába járásra.

Sokan most határozták el azt is, hogy egy új kétkerekűt vásárolnak, vagy rendbe hozatják a meglévőt: minden harmadik kerékpárosnál felmerült, hogy a következő időszakban beruház egy új biciklibe, és további 44 százalék tervezte, hogy a meglévő járművét felújítja. A több kerékpározás így közvetlenül hozzájárul az értékesebb kerékpárok elterjedéséhez, illetve a meglévők is felértékelődnek a tulajdonosaik szemében.

A biztosító szakemberei azt is szerették volna megtudni, az új aktív használók közül mennyien tekintenek a kerékpárjukra biztosítandó vagyontárgyként? Az előrejelzések alapján várhatóan nő az igény a kerékpárokra köthető biztosítások iránt, az újdonsült kerékpárosok 15 százaléka gondolkozik ugyanis a közeljövőben egy speciálisan erre a közlekedési eszközre vonatkozó biztosítás megkötésén.

Forrás: Világgazdaság

További programok »

FEL