A kartellező sószóró cégek, 400 milliós bírságot kaptak

2024. február 4. 07:07 | behir.hu

Újabb jelentős közbeszerzési kartellt zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH megállapította, hogy 2011 és 2014 között hét, többségében közbeszerzési tenderen, az ország jelentős útszóró só forgalmazó vállalkozásai versenykorlátozó egyeztetéseket folytattak és összejátszottak egymással. A nemzeti versenyhatóság összesen mintegy 400 millió forint bírságot szabott ki hat cégre, amelyek közül négy beismerte a jogsértést.

A közbeszerzési eljárásokkal összefüggő versenykorlátozások a legsúlyosabb versenyjogi jogsértésnek számítanak, ezért a GVH kiemelten kezeli a közbeszerzési kartellek felszámolását.

Alig négy hónappal ezelőtt, 2023. október elején jelentette be a GVH, hogy az útjelfestéssel és közúti táblázással foglalkozó vállalkozások nagy része felosztotta egymás között a hazai piacot 2012 és 2014 között. A nemzeti versenyhatóság mintegy 300 milliós bírságot szabott ki 17 vállalkozásra az ország teljes területét lefedő sorozatos összejátszások miatt, egyes felelősöknek pedig büntetőjogi következményekkel is szembe kellett nézniük.

Most újabb, hasonló kartellügyet zárt le a Versenyhivatal. A nemzeti versenyhatóság 2014-ben indított vizsgálatot, mert észlelte, hogy az ország jelentős útszóró só forgalmazó vállalkozásai a csúszásmentesítő anyagok beszerzésére kiírt magyarországi közbeszerzéseken a beadandó árakról egyeztetéseket folytattak és a pályázatokat felosztották egymás között. A versenyfelügyeleti eljárás igazolta, hogy az érintett vállalkozások 2011 és 2014 között hét, többségében közbeszerzési tenderen egyeztették az ajánlati áraikat, a nyertes személyét, illetve felosztottak egymás között egyes tendereket. Ezek között voltak a Magyar Közút Zrt., a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. beszerzései, illetve székesfehérvári és gödöllői tenderek is. Két esetben közvetítőkön keresztül folyt a jogsértő egyeztetés.

A jelentős számú vállalkozást és nagy számú tendert vizsgáló komplex kartell eljárását a GVH kénytelen volt felfüggeszteni, a vizsgált összejátszások ugyanis nem csupán versenyhatósági következményeket vontak maguk után, hanem büntetőeljárás is folyamatban volt egyes közbeszerzésekkel kapcsolatban. A GVH összesen mintegy 3,5 évig várt a büntetőeljárás jogerős lezárására, mely alapján a rendelkezésre álló bizonyítékok újraértékelése is szükségessé vált. Több vizsgált tender kapcsán a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében a kartellbűncselekmény elkövetését is megállapította.

A GVH Versenytanácsa az elkövetett jogsértések értékelésekor kiemelten súlyosító körülményként értékelte, hogy azok közpénzeket érintő beszerzési eljárások felosztására irányultak, illetve, hogy a vállalkozások vezető tisztségviselői is részesei voltak. A versenyhatóság ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe egyes résztvevők együttműködését, ugyanis a hat vállalkozásból négy – ún. egyezségi eljárás keretében – teljeskörűen elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslatról és megfelelési program bevezetését vállalta.

A GVH Versenytanácsa végül a MAGYAR PLASTIROUTE Kft.-re 139 millió Ft, a SOLINWEST 2000 Kft.-re 112,4 millió Ft, a SZABOLCS-MAG 98 Kft.-re 74,4 millió Ft, a „TRANSIT-SPEED” Kft.-re 42 millió Ft, a Kelet-Trans 2000 Kft.-re 24 millió Ft, az Agrochimtranspack Kft.-re pedig 8 millió Ft, tehát összesen 399,8 millió Ft bírságot szabott ki a hat vállalkozásra.

 

Forrás: Gazdasági Versenyhivatal

További programok »

Gazdaság

Tűzoltó leszel vagy katona, esetleg asztalos? – Pályaválasztási vásár 2024

Ünnepélyes keretek között nyitották meg az idei Békés Vármegyei Pályaválasztási Vásárt a CsabaParkban. A Békés Vármegyei Kormányhivatal kétnapos eseményén több mint száz kiállítóhely várja a döntés előtt álló nebulókat. A diáksereget 37 oktatási intézmény, 4 egyetem, 5 kamara és 31 munkáltató próbálja a falai közé csábítani.
14:55
FEL