A kalandkeresés és pecsételés élménye most már mindenkié

2025. szeptember 25. 09:13 | behir.hu

A gyermekekkel érkező nemzetközi vendégek számára is elérhetővé tette a Kajla-programot a Visit Hungary.

Az angol, német, cseh és lengyel nyelvű Kajla-útlevelekkel a külföldi családokat hívják magyarországi kalandozásra. Nyíregyházi Állatpark, Visegrádi Fellegvár, budapesti Városliget, debreceni Agóra Tudományos Élményközpont, makói Hagymatikum – csupán néhány közkedvelt gyermekmágnes a Kajla-térképről, melyeket a világ különböző tájáról érkező családok közül is egyre többen keresnek majd fel, hogy csemetéik begyűjtsék az áhított pecsétet személyre szóló „úti okmányukba”.

A hazánkba látogató nemzetközi vendégek száma évről évre jelentősen növekszik: idén január-júliusban a tavalyit 11,2%-kal túlszárnyalva már 5,3 millió nemzetközi utazó érkezett hozzánk, a vendégek egyötöde családjával együtt.

„A Kajla-program kiváló eszköz a külföldi gyerkőcök és családjaik magyarországi élményeinek gazdagítására” – mondta Csendes Olivér, a Visit Hungary vezérigazgatója. Hozzátette: „a ma kalandokat kereső gyerekek a jövő felnőtt turistái, megszólításukat nem lehet elég korán elkezdeni, hogy az itt megélt felhőtlen pillanatok hatására később is visszatérjenek”.

Kajla, a vidám vizslakölyök a külföldi gyerekeket is bizonyára leveszi majd a lábáról, hogy a különböző hazai gyermekbarát látnivalók helyszínén minél több pecsétet gyűjtsenek be Kajla-útleveleikbe. Ezekhez 30 Tourinform irodában és a programhoz eddig partnerként csatlakozott 21 szállodában férhetnek hozzá.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a hazai hotelekbe érkező nemzetközi vendégek mintegy 14%-a gyermekkorú, akiknek nagy része rendszerint szüleivel érkezik Magyarországra, ezért kaptak jelentős szerepet a szállodák az útlevelek terjesztésében. Az együttműködés a hotelek számára is hasznos, hiszen a nemzetközi Kajla-útlevéllel egy eredeti, ötletes vendégélmény fokozó eszközt kaptak.

A kicsik az átvételi pontokon biztosított instant fényképezőgéppel készített fotóval tehetik még személyesebbé saját útlevelüket, és már indulhat is a szülőkkel és a testvérekkel a kalandkeresés. A helyszínek kiválasztását a nemzetközi Kajla-weboldalon elhelyezett térkép mellett sok-sok hazai természeti és kulturális attrakció rövid rajzfilmes bemutatkozó videója is segíti, melyeknek állandó főszereplője Kajla, a kíváncsi, kalandkereső vizslakölyök. Ha pedig nem sikerül minden célba vett helyszínt felkeresni, és begyűjteni a kiszemelt pecsétet, eggyel több okuk van rá, hogy visszatérjenek Magyarországra Kajla-kalandozni.

Jelenleg angol, német, cseh és lengyel nyelven érhetők el a 6-10 éveseknek szánt mini úti okmányok. A két fő európai nyelv mellett azért esett a választás a két visegrádi ország nyelvére, mivel a fő turisztikai küldőpiacok közül hazánk nemzetközi vendégei innen érkeznek a legnagyobb számban. A későbbiekben pedig további nyelvi mutációkkal is bővülhet a program és a weboldal tartalma.

A Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren landoló utasok reptéri buszok dekorációjaként, valamint a schengeni országokból érkező járatok csomagvárójának ledfalán találkozhatnak először a Kajla-program kalandra hívogató üzenetével. Népszerűsítésében a MAHART Corvin hajója is részt vesz: a nemzetközi turisták körében is közkedvelt vízi jármű teljes hosszában a Kajla-programot hirdeti a többnyelvű weboldalra vezető QR kód feltüntetésével.

 

További programok »

Turizmus

Két Békés megyei település is díjat nyert a Virágos Magyarország versenyen

Virágos Magyarország díjátadó gálája minden évben a környezettudatosság, a településszépítés és a közösségépítés igazi ünnepe. Az idei, immár 32. megmérettetésen többszáz település 400 pályázata versengett. A november 21-i, ünnepélyes díjátadón több mint 50 szakmai és közel 30 támogatói elismerés talált gazdára.
2025. november 22. 19:35
FEL