A jövőt építjük

Előre tekintve készül a húszcsapatos, 2016/2017-es másodosztályú szezonra a Békéscsaba 1912 Előre.

Előre tekintve készül a húszcsapatos, 2016/2017-es másodosztályú szezonra a Békéscsaba 1912 Előre. Ahogy arról korábban már beszámoltunk (http://1912elore.hu/site/visszaterunk-20160506/), a klubvezetés egyértelmű célként fogalmazta meg az első osztályú szereplés lehetőségének legrövidebb időn belüli, újbóli megteremtését – így az igazolásokat, személyügyi átszervezéseket és szerződéseket teljes mértékben ennek rendeli alá.

Jövő hét hétfőn (június 20.) kezdetét veszi a felkészülési időszak – az első közös edzéssel, így aki kíváncsi új igazolásainkra és a kilencven százalékban már kialakított keretre, az mindenképpen látogasson ki a Kórház utcai Stadionba – szeretettel látjuk szurkolóinkat és az érdeklődőket. Az új idény első tréningjének pontos kezdési időpontja is nemsokára meghatározásra kerül, amelyet természetesen azonnal közzéteszünk.

Bár az átigazolási időszak még csak egy hete tart, a keret kialakítása majdnem befejeződött. Az előző, első osztályú bajnokság első négy fordulójában elszenvedett vereségek olyan hátrányba sodorták csapatunkat, melyet a bizakodásra okot adó tavaszi szezonban nem sikerült már ledolgozni. Tekintettel arra, hogy a bajnokságok között igen rövid idő áll rendelkezésre az összes elvégzendő feladat lebonyolítására, így a tervezést több év távlatában szükséges megtenni.

A klubvezetés három egyértelmű és abszolút prioritást élvező célt határozott meg.

1.            A gyors feljutás érdekében kizárólag olyan játékosok kerülhetnek a jövőbeni keretbe, akik a felkészülési időszak végén, mindenféle értelemben készek lesznek arra, hogy hatékonyan tudják segíteni célunk elérését.

2.            Figyelembe kell venni az előttünk álló szezon sajátosságait is, ahol a szabályozások értelmében szükség van fiatal játékosok szerepeltetésére is, ezért a saját nevelésű, tehetséges labdarúgóinkkal profi szerződéseket köt a klub – így Ők is érezhetik, hogy Békéscsabán érdemes dolgozni, lehetőség van a fejlődésre, bajnokságokban való szereplésre, a szakmai stáb számol velük és számít rájuk.

3.            A 2015/2016-os NB I-es szezonban szereplő játékosaink közül többen is megtalálták számításukat Békéscsabán. Mindenféle szempontból elégedettek voltak az Előre által nyújtott és biztosított körülményekkel – jól érezték magukat és családjukkal együtt teljesen beilleszkedtek a békéscsabai miliőbe. További fejlődésük érdekében viszont továbbra is szeretnének az első osztályban szerepelni, ezért a menedzsment olyan megoldást talált és ajánlott számukra, amely a felek érdekeit abszolút szem előtt tartja.

Örömmel jelentjük be, hogy a békéscsabai közönség legnagyobb kedvence, fiatal labdarúgóink egyik példaképe Ezequiel Calvente Criado, további egy évvel meghosszabbította szerződését a viharsarki együttesnél. A 2016/2017-es szezonban más, első osztályban induló csapatnál – kölcsönben – szerepel majd, de az újabb feljutás esetén ismét a Békéscsaba keretét erősítheti. Ezequiel a 2015/2016-os szezonban 26 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 2.173 percen keresztül borzolta ellenfeleink védelmének idegeit.

A 2015/2016-os tavaszi szezonban érkező, a lila-fehér védelem oszlopos tagjának számító, egyben kapunk biztos kezű őrzője – a 33 éves Vukašin Poleksić is elkötelezte magát a viharsarki klubhoz. A kettős állampolgárságú, 191 centiméter magas hálóőr 13 meccsen és 1.170 percen keresztül védte a csabai portát. Játékosunk igényeit és a klub lehetőségeit is figyelembe véve, mindkét fél számára megfelelő, olyan megegyezés született, hogy Plexit a 2016/2017-es szezonra kölcsön adjuk, de amennyiben a Békéscsaba feljutó helyen végez, örömmel tér vissza és irányítja majd hátulról a védelmet.

Az előző átigazolási szezon tanulságait levonva, új játékosaink kiválasztását ezúttal jóval mélyrehatóbb elemzés előzte meg. Az igények és játékos szükségletek felmerülése után Pásztor József – a klub szakmai tanácsadója és Szenti Zoltán – egykori legendás játékosunk és jelenlegi edző kollégánk is nyakába vette az országot és sok-sok mérkőzést tekintett meg, mivel első kézből szerettünk volna információkat kapni a jelöltekről. Időt és fáradtságot nem sajnálva a jelöltek listáját jócskán leszűkítették, ezáltal is elősegítve a klub számára legelőnyösebb lehetőségek feltárását. Ezúton is köszönjük áldozatos munkájukat, hozzáértésük semmilyen más eszközzel nem pótolható. Rengeteg ügynökkel, vezetővel, játékossal tárgyaltam és Ilyés Tamás kollégám hathatós segítségével sikerült a rendelkezésünkre álló forrásokat optimálisan kihasználva, becsületes, tisztességes és vállalható ajánlatokat adnunk. Mindenképpen hatalmas fegyverténynek tartjuk, hogy értékeinket meg tudtuk őrizni, akik az újabb feljutás esetén azonnal rendelkezésünkre állnak majd. Érdemes kiemelni, hogy a klubnál folytatódik a kiemelt tehetségek program, hiszen több fiatal labdarúgónk az első profi szerződését írhatta alá – ezáltal lehetőséget biztosítunk számukra, hogy tovább fejlődhessenek, karrierjüket lila-fehér színekben építhessék tovább. Összességében örvendek, hogy a csapat gerincét azokkal a játékosokkal sikerült egyben tartani, akik vállalták az NB2-es szereplést. – foglalta össze az utóbbi hetek történéseit Igricz Mihály, klubigazgató.

Visszatér szülővárosába – Békéscsabára, a 24 éves Kelemen Dávid, aki az előző szezonban még a Paksi FC védelmét erősítette. A 187 centiméter magas – korábban U21-es válogatott – a 2011/2012-es idényben, az MTK-Budapest együttesével aranyérmes lett a Ness Hungary NBII Keleti csoportjában. Abban az évben Magyar Kupa döntőt is játszott, egy esztendővel később pedig már bronzérmes pozícióban végzett akkori klubjával. Dávid egy évre kölcsönbe érkezik Békéscsabára, aki mindenképpen hatalmas segítség lesz a Lilák védelmében. Szerződése érvényességéhez azonban még a kölcsönadó klub végleges hozzájárulása is szükséges.

Örvendetes hír, hogy a Lilák 2-es számú mezét viselő, 28 esztendős Fabio Nascimento de Oliveira is Békéscsabán folytatja. Rengeteg egyeztetés és tárgyalás után, mindkét fél részére előnyös megállapodás született – így a munkabírásáról, kitartásáról és higgadt megoldásairól ismert védő továbbra is az Előrénél szerepel majd. Fabio a 2015/2016-os szezonban 30 bajnoki mérkőzésen, összesen 2.590 percet játszott.

Üdvözöljük a Viharsarokban a korábbi kétszeres gólkirályt – Urbin Pétert, aki a Szolnoki-MÁV FC együttesétől érkezik hozzánk. A 31 éves, 186 centiméter magas, tapasztalt támadó korábban a DVSC, Létavértes, Bőcs, Hajdúböszörmény, Balmazújváros és Dunaújváros csapataiban is szerepelt és pályafutása során eddig 137 gólt szerzett.

A jövő héttől Békéscsabán készül Ihrig-Farkas Sebestyén is. A 22 éves, 188 centiméter magas középpályás a harmadosztály keleti csoportjának bajnok csapatából, a Kozármislenyből helyezi át székhelyét az Előréhez. Sebestyént június 30-ig még szerződés köti a Baranya megyei egyesülethez, így az új megállapodásra július 1-jén kerülhet majd pecsét. A Kozármisleny 81 szerzett találattal toronymagasan – a mezőnyből jócskán kiemelkedve – szerezte meg az aranyérmet, melyből érkező, új labdarúgónk 6 góllal és agilis, precíz játékával vétette észre magát.

Nagy István, a Szolnoki MÁV FC volt csapatkapitánya is a Békéscsaba 1912 Előre játékosa lesz. A 30 esztendős, 176 centiméter magas középpályás korábban a Dunaújváros, a Bölcske, a Paks és a Siófok együtteseiben is vitézkedett, pályafutása során összesen nyolcvanötször talált az ellenfelek kapujába, a 2015/2016-os idényben pedig 6 gólt szerzett.

Első professzionális szerződésüket írhatták alá fiatal labdarúgóink, így Szélpál Norbert (20) – középpályás, Pilán Márkó (18) – középpályás és Huszár Gergő (23) – védő is a másodosztályban pallérozódhat tovább.

Biztosan a Békéscsaba 1912 Előre színeiben folytatják még a következő játékosaink (ABC rendben): Baráth Bence (NB3), Beszterczei Attila (NB3), Bényei Balázs, Birtalan Botond, Bogár Imre (NB3), Czinanó Áron (NB3), Démusz Dominik (NB3), Fehér Zsolt, Kálmán Szilárd (NB3), Konyecsni Zoltán, Mácsai László (NB3), Máthé Gábor, Mursits Roland, Ruzsa Zoltán (NB3), Spitzmüller István, Szalai Dániel, Takács János (NB3), Takács Péter, Tóth Dániel (NB3), Viczián Ádám, Vozár Dávid (NB3). A lista folyamatosan bővül.

Még néhány további posztra előrehaladott tárgyalások folynak a jelöltekkel és bízunk benne, hogy napokon belül újabb érkezőkről is be tudunk majd számolni. Korábban már hírt adtunk arról, hogy a klubnál személyi változások is történtek – ezekről nemsokára részletesebben is olvashatnak majd.

 

forrás: http://1912elore.hu

 

Megosztás:

Címke: