A héten már tárgyalják a nagyszülői gyedet

2019. május 27. 08:46 | behir.hu

Az Országgyűlés hétfőtől kéthetes üléssel folytatja munkáját. A képviselők hétfőn a kormány tagjait interpellálják, majd kedden a nagyszülői gyed bevezetéséről kezdenek tárgyalni.

A házelnöknek – a parlament honlapján elérhető – napirendi javaslata szerint az ülés hétfőn 13 órakor, a közelmúltban elhunyt Nagy Ferenc József volt FKGP-s képviselőre emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

Az interpellációk ezúttal is két órában hangozhatnak el, amit az azonnali kérdések hatvan percben követhetnek.

 

 

Napirenden a nagyszülői gyed

A képviselők kedden elsőként a nagyszülői gyermekgondozási díj bevezetéséről szóló törvénymódosításról mondhatják el a véleményüket. A kormány szándéka szerint a dolgozó szülők a jövő év elejétől átadhatják gyedjogosultságukat valamelyik – még nem nyugdíjas – nagyszülőnek. A „munkaerőpiaci szempontból aktív” nagyszülők több unoka után több gyedet is kaphatnak, de egy időben csak az egyikük, tehát vagy a nagymama, vagy a nagypapa – mondta korábban a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Az ülésnap további részében terítékre kerül az a határozati javaslat is, amellyel 2020-at a nemzeti összetartozás évének nyilvánítanák.

A parlament ülése június 3-án, hétfőn érhet véget, a második héten megszokott kérdésekkel és azonnali kérdésekkel.

További programok »

FEL