A hetedik helyen végzett a magyar csapat a kötéltechnikai világversenyen

2022. szeptember 12. 10:02 | behir.hu

A huszonnégy induló között a hetedik helyen végzett a HUNOR kötéltechnikai szakembereiből álló csapat a Belgiumban szeptember 7-10-e között megrendezett Grimpday kötéltechnikai világversenyen. A magyarok emellett hazahozták a legvagányabb csapatnak járó különdíjat is.

A második versenynapon, azaz szombaton a brüsszeli Parc du Cinquantenaire parkban található Királyi Katonai Múzeumban várták kihívások a versenyzőket. A csapatok ezen a helyszínen is forgószínpadszerűen oldották meg a kapott feladatokat. Először a múzeum park felöli oldalán egy embert a talajszintről kellett menteni. Ennek során az volt a legnagyobb kihívás, hogy a hordágyat egy szűk, függőleges járaton is át kellett juttatni. Ez a művelet csak minden negyedik csapatnak sikerült, közöttük volt a HUNOR is.   

A következő feladat alapját az képezte, hogy a múzeum homlokzatán munkások dolgoztak, amikor az egyik ipari alpinista rosszul lett a kötélen. A HUNOR-nak a tetőről leereszkedve kellett megközelítenie, hordágyba helyeznie és folyamatos kísérettel feljuttatnia a tetőre a sérültet. A versenyzők dolgát az eső is nehezítette. 

A harmadik feladatnál ismét egy bajbajutott munkásnak kellett segíteni: a feltételezés szerint az épület féltetején rosszul lett és elájult egy ember. A tető speciális elhelyezkedése miatt a sérültet kizárólag a tetőn át lehetett megközelíteni. Ezen a helyszínen nemcsak a csapatok kötéltechnikai, hanem elsősegélynyújtási tudása is számított, hiszen amikor odaértek, a bajbajutott „már nem mutatott életjeleket”, ezért azonnal meg kellett kezdeni az újraélesztést, emellett a csapatnak egy orvost is a helyszínre kellett juttatnia. Ezután a sérült állapotának stabilizálását követően az orvossal együtt a tetőn található kimentési pontra kellett kiemelni a munkást. 

A második versenynap utolsó kihívása egy sprintfeladat volt, amely során a csapat kötélen történő közlekedését, valamint erőnlétének állapotát tesztelték. A versenyzőknek a múzeum legnagyobb kiállítócsarnokát kellett belülről megmászniuk, majd a tetőszerkezet magasságában úgynevezett majomhídon el kellett jutni a másik oldalra és ott leereszkedni. Nehezítésként minden csapattag plusz súlyt is vitt magával. 

Az utolsó versenynap első feladata a namuri vasútállomáson várta a hunorosokat: egy autóban lévő sérültet kellett kiemelniük a járműből, majd hordágy segítségével az út felett lévő gyalogszintre felemelni. Ezután a város közelében található dolomitbányába vezetett az útjuk, ott a bányató vizéből kötélpályán mentettek ki egy embert, aki rosszul lett. A harmadik, egyben utolsó helyszín a namuri katonai bázis kiképzőközpontja volt, az ottani akadálypályát kellett a legrövidebb idő alatt teljesíteni. 

A 2022-es Grimpday-en a HUNOR a versenyen induló huszonnégy csapat közül a hetedik helyen végzett. A magyarok emellett elhozták a legvagányabb csapatnak odaítélt különdíjat is. A három nap alatt végrehajtott tizenegy feladat közül kettőnél a magyar egység volt a legeredményesebb. A versenybírák minden feladat elvégzését követően értékelték a csapatok teljesítményét. A szemet gyönyörködtető helyszíneket felsorakoztató verseny számos tapasztalattal gazdagította a hazai szakemberek tudását, az összetett, életszerű, fizikai és mentális kihívást is jelentő feladatok megoldása során nyert ismeretek jól hasznosíthatóak a káresetek felszámolásakor.

Forrás: Katasztrófavédelem

További programok »

FEL