A hazai és határon túli lovagrendek tagjait pénteken Kiss Tamás, a Göndöcs Benedek Mézlovagrend nagymestere köszöntötte, aki úgy fogalmazott, sok évtizedes hagyomány a mézlovagrendek jelenléte Magyarországon. Éppen ezért már sokan kiöregedtek a méhészetből, vagy a lovagi teendők ellátásából, ezért is fontos, hogy idén is avathatnak két új tagot – tette hozzá. A rendezvény végén Pickelhaupt Anna mézkirálynő tűzte fel a lovagrendek zászlóira a szalagokat.

Fotó: Görgényi Ernő Facebook oldala
Szombaton Görgényi Ernő polgármester kiemelte, hogy Gyulán most minden a mézről és a méhészetről szól.
– A Gyulai Mézfesztivál kicsit más, mint egy egyszerű karácsonyi vásár, itt a karácsonyi hangulat találkozik az egészséggel és a szakértelemmel. Nézzenek körül a vásárban, ahol minden megtalálható, aminek köze van a méhészethez. A szakmabelieknek ez a találkozás és a tapasztalatcsere helyszíne, a családoknak egy illatos, élményekkel teli adventi program, a gyerekeknek pedig maga a Kánaán, hiszen a mézeskalács és a méz édessége a karácsonyvárás izgalmával kapcsolódik benne össze. Nézelődjenek, kóstoljanak, kérdezzenek a termelőktől, és vigyenek haza magukkal egy kis finomságot az ünnepi asztalra! – fogalmazott a polgármester.
Fotó: Görgényi Ernő Facebook oldala
A mézfesztivál teljes programja ezen a ide kattintva olvasható.
Forrás: Gyulai Hírlap, Görgényi Ernő Facebook oldala