Ancza Renáta a modellvilág egyik legújabb csillaga. A 16 éves gyulai lány már most nagyon szép sikereket tudhat maga mögött. A fiatal tehetséggel a 7.Tv Csabai Forgatag című műsorában Szabó Rita műsorvezető beszélgetett.
– Hogyan jött az életedbe a modellkedés? Hogyan indult be a karriered?
– Facebookon írtak rám egy váratlan esemény után. Szóval igazán meglepődtem, hogy felkeltettem az érdeklődésüket. Ez pont egy olyan életszakaszomban történ, amikor egyáltalán nem számítottam rá. Minden nagyot fordult ezzel. Felmentem, és fel is vettek. Szóval lényegében megláttak, és pár másodperc alatt döntöttek. Először fel sem fogtam, hogy ez történik velem. Idő kellett hozzá, jó pár hónap.
– Volt-e esetleg más, akit ugyanúgy behívtak akkor, mint téged? Volt-e esetleg így egy kis versengés?
– Igazából nem. Pont karácsony és újév között mente, és egyetlen egy lányt láttam csak, de ő csak fotózáson volt ott. Szóval különösebb versengés nem hiszem, hogy lett volna.
– Hogyan is alakult a karriered? Mi volt az első munkád?
– Talán egy show, egy Demeter Ricsi show volt. Barátom lényegében, nagyon jóba lettünk a fotózás során, és azt mondta, hogy szeretné, ha én lennék a kampányarca, ezért én vittem föl a ruhát a színpadra elsőnek.
– Nagyon izgultál így az első fellépésed előtt?
– Igen. Nagyon. Úristen, emlékszem, hogy remegtek a lábaim, és alig bírtam beszélni.
– Volt-e egy kis előképzettséged? Hogyan készültél fel? Hogyan tudtál ebbe belerázódni, és beletanulni?
– Segítettek az ügynökségen. Minden hétvégén volt óra, ahol megtanítottak járni, és pózolni, ami nagyon-nagyon sokat segített ebben. Kiskoromban szerettem pózolni a tükör előtt, ami szintén előnyömre vált most.
– Nehéz egyébként ezeket megtanulni? Nyilván a képernyőkön, meg a fotókon azt gondolhatja az ember, hogy szép, biztos nagyon könnyű. Valóban olyan könnyű, amilyennek mi gondoljuk?
– Igazából nem. A járás egyáltalán nem könnyű, még mai napig meggyűlik vele a bajom. Szóval a lábak egymás elé pakolása elég nehéz. A fotókon inkább azzal van a probléma, hogy a kezedet hogyan tartsd. Az arcodat szerintem önállóan tudod kontrollálni, és érzed, hogy ez most jó vagy nem, és persze szólnak is.
– Rengeteg sikert értél el. Kiemelnél egy-két olyan munkát, amire büszke vagy?
– A Herceghalmi Ékszernél volt az első ilyen nagyobb munkám, amire nagyon büszke vagyok. Az üzletközpontban ki voltam rakva egy elég nagy plakátokon. Jó volt magam mellett elsétálni. Később a külföldi útjaimban voltak kiemeltebb munkáim.
– Megemlítenél egy-két külföldi utat, hogy milyen tájakon jártál, hova utaztál el eddig?
– A legelső utam Görögország, Athén volt. Ott másfél hónapot voltam, ott kezdődtek az utazások, aztán ez fellendült. Azért kicsit nehezebb volt, mert át kellett szoknom arra, hogy nem anyáékkal vagyok. Athéban egy régebbi fotós azt mondta, hogy nagyon szeretne velem dolgozni, szeretné ha majd még visszamennék. Ott inkább castingokon volt nagyobb sikerem, mint fotózáson.
– Ha már casting, akkor hogyan kell ezt elképzelni? Mit kell ott csinálnotok, hogyan zajlik egy casting?
– Bemegyünk, elmondjuk, kik vagyunk, honnan jöttünk, hány évesek vagyunk, milyen magasak vagyunk. Utána pedig fotókat csinálnak, esetleg hogyha show-ra megy, akkor catwalk stílusban megyünk.
– A szüleid mit szólnak ehhez? Ők hogyan élik meg, hogy távol vagy? Azért mégiscsak itthon vannak a szülők, a családok, a barátok. Gondolom, idő kellett ahhoz, hogy átállj erre, és megszokd.
– Igazából még mai napig nem álltam át, mert ennyi idősen hirtelenül kiszakadni a családi légkörből egy kicsit nehéz. Főleg úgy, hogy nagyon-nagyon messze voltam tőlük, és teljesen egyedül, magamra utalva. Anyáék nagyon nehezen élik ez meg. Főleg anya, de én is. Szóval ez az első hét mindig sírással telik, és utána állunk át arra, hogy ez van, nekem ez kell a sikerhez, és kibírjuk. Meg lehet szokni egy idő után.
– Mi az, ami ilyenkor kizökkent? Mi az, ami egy kicsit erőt tud ilyenkor adni?
– Az, hogy ezt a jövőmért csinálom. Hogy utána mindenki büszke lesz rám. Hogy hazajövök, és utána az lesz, hogy én Gyuláról jöttem, és ezzel Gyulát is kicsit fényezem úgymond. Szóval szeretném, hogyha az emberek tudná: attól, hogy Gyuláról jöttél, lehetsz akárki, aki szeretnél.
– Ez nagyon szép, hogy a városod hírét is viszed. Ha utazol, van időd a munka mellett egy kis városnézésre, ismerkedésre, vagy olyan zsúfoltak a napjaid, hogy ilyenkor nem tudsz kikapcsolódni?
– Hétvégéken, ahol tudok várost nézni, ott beosztom minden egyes szombatomat, vasárnapomat, hogy a nevezetességeket megnézzem. A hétköznapok nagyon zsúfoltak. Napi hat casting mellett nincs idő, és általában ez az alap casting mennyiség, olyankor nem nagyon tudok menni semerre.
– Mennyire fárasztó számodra egy ilyen casting? Mi az, amire oda kell figyelned?
– Külsőleg mindig úgy kell kinézzek, hogy én vagyok a legjobb, és úgyis kell bemennem, hogy ők most szeretnének engem. Márpedig én megcsinálom! Amikor bemegyek, igyekszem kihozni magamból a legjobbat, a legtöbbet, utána már nem rajtam múlik. Szóval testiekben nem annyira megterhelő, mint lelkileg. Szóval lelkileg egy kicsit rosszabb, mert túl sokat akarok nyújtani, hogy mindig megfeleljek, de ez nem mindig jön össze.
– Hogyan zajlik egy fotózás? Említetted, hogy fotókon is szerepeltél.
– Mindig van egy alapterv, ami alapján kiválasztanak egy sminket. Fontos, hogy illik az arcomhoz, vagy nem, és az is, hogy mennyire lesz extrém. Mindig a sminkkel kezdjük, utána jön a hajam. Az legtöbbször inkább egyszerű, merthogy nagyon erős arcom van, így nem nagyon megy hozzá a durva haj. A ruhákkal van a legtöbb probléma, merthogy nagyon vékony vagyok, és nem mindig jók rám. Szóval azzal szoktunk elidőzni többet. Aztán pedig megmondják, hogy mit képzelnek el, hogy hova álljak, és onnantól rám bízzák ezt az egészet. Nem tudok úgy működni, ha beskatulyáznak, hogy én már pedig ezt fogom csinálni, és akkor annál többet nem csinálhatok, hanem saját magam szeretek pózolni inkább.
– Mennyire van beleszólásod a fotózások során abba, hogy hogyan nézel ki ruha, smink, haj tekintetében, illetve hogy hogyan pózolj a képeken. Kikérik a véleményedet?
– Igen. Ha nem szeretném, mondjuk azt, – most mondok egy extrém példát – hogy leborotválják a szemöldökömet, és azt mondom, hogy nem, akkor nem teszik. Szóval ilyen téren van beleszólásom.
– Sokan gondolják, hogy csak sétálni és pózolni kell a modelleknek. Erősíts meg abban, hogy ez ennél jóval több.
– Persze, sokkal több. Szóval nagyon sok minden gyakorlás kérdése. Szerintem sok év sem elég arra, hogy tökéletes legyél, vagy nagyon jó legyél ebben. Nagyon sok mindennapos gyakorlás kell hozzá.
– Mi a jó modell ismérve? Mitől sikeres, mitől jó valaki ebben a szakmában?
– Szerintem az, hogy élvezi. Szóval, nemcsak mint munkának tekinti, hanem élvezi, szereti ezt csinálni. Hogyha látszik a képen, ha a szemedből sugárzik, hogy te azért csinálod, mert szereted, és mert úgy érzed, hogy ebbe jó vagy, és tudsz valamit nyújtani, akkor szerintem ez nagyon sokat dob egy képen.
– Egyébként a divat a mindennapokban is jelen van az életedben? Vagy inkább csak a szakmában?
– Próbálom megtartani azt a hétköznapi rutint például, hogy egyszerű ruhát veszek fel, mert a fotózáson, a képeken tökéletesnek kell kinéznem, de a hétköznapokban ebből próbálok visszavenni. Szóval próbálok önmagam lenni.
– Mennyit foglalkozol magaddal? Odafigyelsz-e esetleg az étkezésedre? A hajápolás, bőrápolás mennyi időt vesz igénybe? Vagy igazából adottság kérdése is?
– Az alakom az inkább genetikai adottság. Egész nap eszek, ez szerintem a hobbimmá vált. A hajamra inkább figyelek, meg a bőrömre. Ez a tipikus tinédzser felfogás, hogy szeretem azért a maszkokat használni, mert nem mindegy, hogyan nézek ki utána egy képen. Előrelátóan próbálom ápolni magam.
– Van-e példaképed akár hazai, akár nemzetközi viszonylatban?
– Gigi Hadidra felnézek. Ő az, aki példakép, és mindig tőle próbálok tanulni, például a járást.
– Mi az, ami tetszik az ő munkájában, és az ő képeiben?
– Az, hogy ő is élvezi ezt a munkát, és próbál mindig a legjobbra törekedni. Ő is mindig a legjobbat szeretné, és nem adja fel. Addig próbálja, amíg nem lesz tökéletes.
– Mi volt eddig a legnehezebb munkád, ami kihívás elé állított téged, és amivel esetleg meggyűlt a bajod?
– Amikor Szingapúrban voltam, kaptam egy magazint, ami arról szólt, hogy órákat mutatok be. Nekem nagy problémáim vannak a kéztartásommal, azzal volt szerintem a legtöbb gondom, hogy szépen tartsam a kezem.
– 16 éves vagy, nagyon fiatal. Viszont ennek ellenére nagyon sokat utazol. Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulást, illetve a munkát?
– Magántanulóként. Amíg kint vagyok, addig próbálok arra koncentrálni. Aztán hazajövök, és akkor jön a tanulás.
– Mennyi időd van a munkák között a tanulásra? Ilyenkor sokkal kevesebb idő alatt kell sokkal több mindent megtanulnod?
– Miközben utazok, szerintem nem is tanulok egyáltalán. Talán egyszer-kétszer előveszem, de túl fárasztó a napközi dolgok elvégzése, azután tanulni szerintem túl sok lenne. Általában különválasztom a kettőt, próbálom beosztani úgy, hogy mindenre legyen időm.
– Van-e esetleg a tanulással kapcsolatban jövőbeni terved, célod? A modellkedés eléggé beindult, és gondolom, azért a jövőben ezzel terveid és céljaid vannak. B tervnek van-e esetleg valami, amit szívesen tanulnál a későbbiekben?
– A divattervezés az, ami megfogott. Benne vagyok, látom hogy mi az igény például, ezzel igyekszem élni, szerintem ez lenne a következő lépésem.
– Említetted, hogy fotózásokon, és kifutókon is már kipróbáltad magad. Melyiket szereted jobban? Mennyiben más egy kifutón modellkedni, mint egy fotón pózolni?
– Jobban szeretem szerintem a fotózásokat, mert ott hogyha mondjuk elrontunk valamit, akkor újra lehet fotózni. Ott lazább. Egy fotózásnál lehet közben pihenni, vagy beszélgetni, míg egy show azért kicsit szigorúbb. Elkezdjük reggel, utána begyakoroljuk a koreográfiát, majd jön élesben a show. Az kicsit több időt vesz igénybe, mint egy fotózás szerintem.
– A munkák során van-e időd esetleg ismerkedni? Alakult-e már ki így a barátság?
– Igen, egy kaliforniai lánnyal barátkoztam össze Szingapúrban. Lényegében lelki társak voltunk odakint, egymást támogattuk, mert egyszerre mentünk ki. Talán ő az, akivel még mai napig tartom a kapcsolatot.
– Mennyire fontos, hogy egy modell a castingokon, illetve a fotózásokon jól ismerje a nyelvet? Gondolom angolul szoktatok beszélni, de esetleg szükséges-e másik nyelv is ahhoz, hogy még több munkát kapj, és még több sikert tudj elérni a szakmában?
– Egyedül az angol fontos. Azt elvárják, hogy tudj kommunikálni. Egy fotózáson, vagy főleg egy show-n elmondják, hogy mondjuk, jobbra kell fordulni, és te balra fogsz fordulni, valószínűleg nem fogják kedvelni. Ha tudsz angolul, az egy plusz pont az egészben.
– Ha lenne egy olyan lány, aki valóban kifutóra termett, és nem ismerné eléggé a nyelvet, az akadályt jelenthetne, hogy esetleg megkapjon egy munkát?
– Nem különösebben. Megoldanák szerintem, elmutogatnák, vagy addig keresnének egy olyan lányt, aki tolmácsol. Megkeresnék azt a kibúvót, hogy dolgozzon.
– Mik a jövőbeni céljaid, és terveid így a modellkedésen belül a hosszútávon?
– Szeretnék még kicsit ennél is többet utazni. Szeretnék mondjuk kultúrákat megismerni, amiben ez segít. Egyértelműen mindenkinek van egy nagyobb célja: szeretnék ismertebb ember lenni ezekkel a dolgokkal.
– Milyen visszajelzéseket kapsz a családtagoktól, a szakemberektől? Már több kampányt is magad mögött tudhatsz. Ilyenkor gondolom, jönnek a visszajelzések is. Mit jelentenek ezek számodra?
– A családom egyértelműen büszke rám, szeretik, hogy ezt csinálom. Mindennap kérdezik, hogy van-e új kép, például mamámék, akikkel nem tudok mindennap találkozni. A barátaim is nagyon szeretik, hogy modellkedem, büszkék rám. Vannak az életemben olyan emberek, akik nem igazán támogatnak ebben, sőt, inkább próbálnának lehúzni, de a többség örömmel fogadja.
– Jól kezeled a felhajtást, ami ezzel jár? Gondolom, érzed a mindennapokban, hogy megismernek, több ajánlatokat kapsz, egyre jobbak a visszajelzések. Hogyan tudod ezeket kezelni?
– Szerintem ugyanúgy meg kell maradjak annak a lánynak, aki voltam. Nem felejtem el, hogy honnan jöttem, és hogy ki vagyok. Nagyon jó érzés, amikor munkaajánlatot kapok, elsőnek mindig szinte úgy örülök, mint egy kisgyerek. Utána összeszedem magam, és be akarom bizonyítani, hogy jól választottak: én ez vagyok, és engem szeretni fognak. Legtöbbször inkább Gyulán ismernek fel, volt, hogy leszólítottak mondjuk képért. Budapesten talán pár ember, ha ismer.
– Mi lesz a következő nagyobb munkád, mi lesz a következő lépés?
– Szeretnék utazni. Ha leteszem az osztályozó vizsgákat, mindenképp szeretnék utazni. Itt Magyarországon nem igazán van előreláthatóan nagyobb munka, így marad az utazás.
– Inkább itthon, vagy esetleg külföldön szeretnél befutottabb lenni?
– Inkább itthon ismerjenek, mert egyértelmű hogy magyar vagyok. De jó lenne, ha kint is tudnák, hogy ki vagyok, és hogy honnan jöttem.
