Ekker Attila vezetőedző elmondta, a győzelemért utazik a szegedi arénába, ugyanolyan lendülettel és erővel áll bele a kupamérkőzésbe, mint tette azt a vasárnapi bajnoki szezonnyitó találkozón. Hozzátette, a gárdát sérülések sújtják, több játékost is nélkülöznie kell szombaton az edzői csapatnak. A hétvégi bajnoki győzelemben újabb játékos, a csapatkapitán Szabó Péter is megsérült, igy biztosan hiányozni fog majd a kupakeretből.
A vezetőedző kiemelte, a SZVSE kellemetlen stílusú, jó erőkből álló együttes, amelyet bizonyit a tavaly elért hatodik helye is.
– A csapat első számú célja, hogy teljesítse a bajnokságban kitűzött céljait, ám mindenképpen az a célunk, hogy továbbjussunk kupában és minél tovább meneteljünk. Félretéve gondjainkat a tudásunk legjavát szeretnénk nyújtani a hétévégi mérkőzésen is – húzta alá Ekker Attila.
A találkozó érdekessége, hogy a szegedi alakulat az NB III-as pontvadászat első fordulójában azt a Vasas II. csapatát győzte le, amely a gyulai együttes következő bajnoki ellenfele lesz a kupaszünet után.
A Gyulai Termál FC augusztus 2-án, szombaton 16 óra 30 perckor lép pályára a MOL Magyar Kupa első fordulójában.