A geodézia évszázada mutatkozik be a gyulai Tájvízházban

2024. október 22. 13:47 | Bimbó Lajos

A geodézia egy évszázada címmel nyílt kiállítás a gyulai Tájvízházban október 22-én. A megnyitón a Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium diákjai is részt vettek, a földméréstan ifjú képviselői interaktív tanórán ismerkedhettek meg a gyűjteménnyel.

A vendégeket Pozsárné Kaczkó Zita, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság PR munkatársa köszöntötte. Mint mondta, a bemutatandó gazdag műszergyűjtemény Marosi Sándor nyugalmazott mérnök-tanár több évtizedes gyűjtőmunkájának eredménye, az esztergomi Duna Múzeumból került a kiállítóházba.

– A kiállítás a nagy múltú geodézia tudományából egy rövid időszakot, száz évet ölel át. A legrégebbi műszer a 19. század utolsó évtizedéből, a legfiatalabb pedig az 1970-es, 80-as évek földmérési eszköztárából származik. A geodézia egy különleges világ, mely szó szerint behálózza életünket. A kiállításon a geodézia rövid történetével és Marosi Sándor által összegyűjtött, gondosan vigyázott műszerekkel és eszközökkel ismerkedhetnek meg a látogatók – tette hozzá.

 

 

A megnyitót követően Csiffári Nándor földmérő üzemmérnök a geodéziai munkálatok hajdani műszereit mutatta be a vendégeknek.

– Fontos látniuk, hogy nem csak a modern eszközökkel lehet mérni, hanem bizony elődeink ezekkel az eszközökkel l is meg tudtak oldani mindent. Nem egy gombnyomásra indult a mérés és fejeződött be, hanem végig oda kellett figyelni a munkafolyamatra – fejtette ki a szakember.

A tárlatot a Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium diákjai tekinthették meg először. A leendő mérnökök és szakemberek Kocsor István okleveles földmérő- és térinformatikai mérnöktől és Dorogi Bence földmérő-, földügyi- és térinformatikai technikustól a modern eszközök használatát ismerhették meg.

 

 

A geodézia ifjú tanítványait Leel-Őssy Gábor vízgazdálkodási mérnök-tanár kísérte el a Tájvízházba. A szakember aláhúzta, az intézmény és a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság kiváló kapcsolatot ápol.

– Mindannyian látjuk, hogy változik a világunk, óriási kihívások közepette találhatjuk magunkat. Abban bízunk, hogy ezek a kiváló fiatalok kiművelt emberfőként majd vízügyi szakemberként sokat tehetnek azért, hogy élhető maradjon a környezetünk. Ennek a kiállításnak a kapcsán egy kicsit ők is lépet alkothatnak a múltról a jelen vonzatában, annak érdekében, hogy a jövőt közösen tudjuk jobbá és szebbé tenni – sorolta Leel-Őssy Gábor.

 

A földmérés régi és új eszközeit vizsgélhatták meg a diákok az újonnan nyílt gyulai tárlaton

 

A diákok érdeklődéssel fogadták a régi és az új műszereket, sokan közülük pedig a jövőbeni szakmájukban is használni fogják őket. Hinel Attila kiemelte, nagyon tetszett neki a kiálltás, a mérnöknek készülő tanuló elsősorban a „porlepte” eszközöket vizsgálta meg, de a legújabb eszközök is érdekelték.

– Nagyon szuper a kiállítás, hiszen itt olyan műszereket is lehet látni, amelyek a régi folyószabályozáshoz is köthetőek, emellett pedig megismerhetjük az új geodéziai eszközöket is. Vízépítő mérnök szeretnék lenni, területi vízgazdálkodó, aki a folyószabályozással is foglalkozik, a középfokú tanulmányok után pedig Baján szeretném folytatni, a Közszolgálati Egyetem víztudományi karán – ismertette a terveit a fiatal.

 

 

A vízügyi kiállítótér újonnan nyílt tárlata magában foglalja a geodézia minden munkafolyamatát. A földszint rész a földmérők terepen használt eszközeit mutatja be, míg az emeleti részben az adatfelviteli és számítási műszereket csodálhatják meg az érdeklődők.

A kiállítás november végéig tekinthető meg a Tájvízházban.

További programok »

Friss hírek

Vigyázz, kész, rajt! - Új csarnokot adtak át az akadémián

350 millió forintból új csarnokot adtak át a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 4-es Honvéd utcai központjában, pénteken. A fejlesztésnek köszönhetően az utánpótlás csapatok az év minden napján fedett körülmények között készülhetnek, ezzel is könnyebbé téve az ifjú labdarúgók oktatásák.
2024. október 25. 18:40
FEL