A gazdaság teljesítményéből jut az egészségügyi béremelésre

2017. május 17. 12:16 | Mikóczy Erika

 

A kormány a gazdaság többletteljesítményéből igyekszik minél nagyobb részt az egészségügyben dolgozók bérfejlesztésére fordítani, hogy a lemaradásukat be tudják hozni - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

 

Rétvári Bence elmondta: az elmúlt öt évben átlagosan 84 ezer forinttal nőtt az ápolók bére. Tavaly az egészségügyi dolgozók átlagos béremelése 26,5 százalék volt, idén novemberben további 12 százalék lesz, míg 2018-2019-ben további 8-8 százalék lesz az ütemezett béremelés mértéke. Az államtitkár jelezte: ez már érezhető növekedés, amire szükség is van.

Szólt arról is, hogy az idei költségvetésben körülbelül 70 milliárd forintot terveztek az egészségügyi béremelésre, és jövőre is ekkora összeget szánnak erre. Jelezte: az első béremelés fedezete a chipsadó bevétele volt, most pedig a gazdaság többletteljesítménye teszi lehetővé az emelést.

Rétvári Bence hangsúlyozta: az egészségügyi dolgozók fizetésemelése jó esély arra, hogy itthon tudják tartani az orvosokat, az ápolókat, ezért folytatni fogják a megkezdett béremelést. Hozzátette: az orvosoknál 2012-2013-ban, az első béremelés és a rezidensösztöndíj bevezetése után, az ápolóknál pedig az utóbbi években volt látható, hogy csökkent a külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérők száma.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a szociális ágazatban dolgozó, de egészségügyi végzettségű munkatársak a jövő évtől az egészségügyi bértábla alá tartoznak majd, így a bérük is magasabb lesz. Az intézkedés háromezer embert érint.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Az égből nézett szét az első látogató a kolbászfesztiválon

Már hagyomány, hogy Horváth László az első, légi látogatója a Csabai Kolbászfesztiválnak. Így volt ez most is, a békési villanyszerelő mester, sárkányrepülő pilóta és amatőr légi fotós sok mindent látott, amit a nagyközönség csütörtökön reggel 9 órától, a rendezvény kezdetétől láthat.
2019. október 23. 18:39
FEL