A Fodor Bútor és a Swietelsky is két pontot veszített – az 5. forduló történései

2022. május 20. 19:35 | Kovács Dávid

Május 9. és 13. között rendezték a városi kispályás labdarúgó bajnokság idei szezonjának 5. fordulóját Békéscsabán. A 4. csoportban két hárompontos küzdött meg egymással a második győzelméért: a Fodor Bútor és a Swietelsky FC is megnyerhette volna az összecsapást, végül igazságos döntetlen született, így mindkét együttes maradt a tabella második felében.

Egyik csapat sem kezdte igazán jól a bajnokságot: mindkét gárda csak a Kozma FC ellen tudott diadalmaskodni, így az egymás elleni összecsapáson csak a győzelem lehetett a cél. A Fodor Bútor kezdett jobban, és nemcsak a vezetést szerezte meg, hanem több létszámfölényes szituációt is kialakított, azonban a második gólt nem tudta megszerezni.

A Swietelsky feljavult, fordított, sőt, el is dönthette volna a mérkőzést, de az ellenfélnél szereplő legifjabb Fodor, Márk remekelt a kapuban és meccsben tartotta csapatát. Játékostársai pedig egyenlítettek, a meccs végén azonban több rossz döntést hoztak, így a három pontot nem tudták megszerezni.

– Igazságos döntetlen született, jól kezdtük a meccset, de utána szinte a labdát sem találtuk, nemhogy az ellenfél kapuját. Nálunk sok fiatal van, néha az az érzésem, hogy nem teszik ki a lelküket a pályára, pedig lehet, hogy csak ennyi kéne a győzelemhez! Ma is jó volt a kapusteljesítményünk, a csatárunk pedig legalább megmentette a döntetlent, de a védekezésen még javítanunk kell – fogalmazott Fodor László, aki két fiával, Lászlóval és Márkkal közösen küzd a sikerekért.

 

Fodor László (labdával) két fiával közösen harcol a győzelmekért (Fotó: Such Tamás)

Fodor László (labdával) két fiával közösen harcol a győzelmekért (Fotó: Such Tamás)

 

A döntetlennel a Fodor Bútor nem tudott csatlakozni az élmezőnyhöz, a Swietelsky pedig nem tudott elmozdulni a 4. csoport tabellájának veszélyzónájából, bár az utolsó két helyet egyelőre két nyeretlen gárda, a Kozma FC és a Black Top foglalja el.

– Nehéz volt megélni ezt a meccset, hasonló erők küzdelme volt. Szerettünk volna nyerni, de egy nagy védelmi hibát követtünk el, amiért nagy árat fizettünk. Nincsenek nagy igazolásaink, szinte változatlan a keret, főként a rutinra építünk, reméljük, hogy a bennmaradást ki tudjuk harcolni – értékelt Bicski Viktor, a Swietelsky FC játékosa.

 

Galéria

 

Ez történt az 5. fordulóban

 

1. CSOPORT
SÖRDÖGÖK – MUSE 2-2
NÁDAS FC - SÖR BÁR FC 1-2
HABA ÉS HABA SECURITY - SZISZI-SZITA 5-2
VÁNDORLÓ BÖLÉNYEK - SAPI HORGÁSZTÓ 6-0
GYÖNGY PRESSZÓ - CSABAGYÖNGYE FC 7-2
A CSABATÁJ CSAPATA HÁROM ALKALOMMAL NEM JELENT MEG, EZÉRT KIZÁRTÁK A BAJNOKSÁGBÓL, A KORÁBBI EREDMÉNYEKET TÖRÖLTÉK!

 

 

2. CSOPORT
ELEKTROMIXOUTLET-FAVORIT FC - DIGIARTFOTO.HU TEAM 3-3
MOLNET TEAM - CARBON CAR CENTER KFT. 10-6
ACANASHOP.HU – VÍZMŰ 11-1
S-MAX - FERONIL NYELVISKOLA 5-2
LTP FC - BOCA JUNIORS 1-5
ELIT-ŐR - KUTTOR KFT 2-3

 

 

3. CSOPORT
KÖZÚT – MCK 0 -5
ETIL ALAKULAT – ALBAPART 0-3
JANINAGRO – BRISE 3-4
48-AS VITÉZEK - GALÉRIA INVEST 2-6
FC BORDEAUX – PEDAGÓGUS 1-4
LIVE SPORT PUB – TONDACH 4-3

 

 

4. CSOPORT
SWIETELSKY FC - FODOR BÚTOR 2-2
REÁD MARGIT – NETZITA 1-2
4 ÉVSZAK CATERING - KOZMA FC 3-1
BLACK TOP - FC HAJTÓMŰ 0-8
3. FÉLIDŐ - POZOR FC 5-2
CBA DÉVAVÁNYA – CYCLO 3-4

 

 

5. CSOPORT
HÖRPINTŐ FC – ARANYCSAPAT 2-8
MARZEK KNER NYOMDA - ALFA-GÉP 1-1
DRINK TEAM - SÖR BÁR FC II. 0-4
GRÓSZ BURKOLÓHÁZ - FREE POINTS 4-1
ALIBI'88 – VÁROSHÁZA 0-1
HL GUMISZERVIZ - NECSESZDEL UNITED 4-9

 

 

6. CSOPORT
FC GITANO - DOGLAND FC 4-3
TIMOTEX - HIRSCHMANN FC 12-0
NANKATSU SC - FC NÖVÉNYFUTÁR 5-3
FÉNYES FC - FOCI KOMMANDÓ 3-3
ÉPÍTŐ REFORM – IFC 7-1

 

 

 

További programok »

FEL