A fiatalok egyharmada közösségimédia-függő

2017. szeptember 27. 13:01 | behir.hu

A kávézóban pittyeg a telefon, öt új olvasatlan üzenetet jelez, majd a lány szelfizik, azaz magát fotózza, a másik asztalnál pedig a fókuszpontot próbálja beállítani valaki a tökéletes hatás érdekében. Néhány perc múlva mindkét fénykép felkerül a világhálóra is.

A metrón sincs ez másképp: az utasok többsége némán – sokszor a fülét bedugva – bámul a telefonja kijelzőjére. Mindegy, hogy a föld alatt, vendéglátóegységekben vagy az utcán vagyunk, az Y és a Z generáció számára a kommunikáció – a valós idő és tér helyett – egy másik színtéren zajlik már: a közösségi média berkein belül.

A Vodafone Magyarország és az NRC közös kutatása szerint a magyar felhasználók főképp vicces tartalmakat, zenét és filmeket néznek, és hetente átlagosan 22 órát interneteznek. Az Y és a Z generáció tagjai naponta átlagosan 3,1 órát töltenek internetezéssel, a legtöbbet viszont – 3,4 órát – a legfiatalabb korcsoport, a 16–21 évesek vannak a világhálón.

Az is megfigyelhető, hogy a vizsgált korosztályok – 16–37 évesek – 30 százalékának amint felszabadul néhány perce (az iskolában, a munkahelyen vagy otthon), az első dolga, hogy végiggörgesse a közösségi oldalakat. A közösségimédia-függők több mint 50 százalékát ugyanakkor kifejezetten zavarja, ha ismerőseik feleslegesen osztanak meg tartalmakat vagy minden apróbb történésről beszámolnak a virtuális felületeken. A vizsgált korosztály 89 százalékának okostelefonja van, ebből a 16–21 évesek 95 százalékának.

Érdekes, hogy az összes válaszadó 62 százaléka gondolja úgy, hogy a közösségi oldalakon látottak nem adnak valós képet az emberekről, mert mindenki igyekszik jobb színben feltüntetni az életét a valóságosnál. Ugyanakkor aggasztó, hogy ez a szám a 16–21 évesek körében volt a legalacsonyabb, 56 százalék, ami egybecseng a Vodafone Magyarország által szervezett #HashtagFestival üzenetével, amely szerint szükség van a Z generáció nevelésére, hogy megtalálják az egyensúlyt a digitális és a valós életük között – hangsúlyozták az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A jelenség nemcsak hazánkban, hanem világszerte megoldásra vár. Az olasz oktatási miniszter néhány hete közölte, hogy szeretné, ha az iskolákban engedélyeznék az okostelefonok használatát. Javaslatára nemrég két szakértői csoport állt munkába, hogy a tiltást felváltó új szabályokat alakítsanak ki.

Valeria Fedeli úgy fogalmazott: „Nem lehet elválasztani az iskola világát a fiatalok világától.” Szerinte ugyanis az okostelefonok tudatos használata a tanárok és a szülők felügyelete mellett megkönnyítheti a tanítást. Javaslatával és véleményével nem mindenki értett egyet, az olasz környezet- és fogyasztóvédő egyesület például őrültségnek nevezte az álláspontját.

Pszichológusok szerint is aggasztó a túlzott virtuális jelenlét; többségük úgy véli, erősen rontja a koncentrálóképességet. Mások szerint viszont tiltás helyett tudomásul kell venni a technika fejlődését és a generációk sajátosságait is.

 

Forrás: magyaridok.hu

További programok »

FEL