A felkészülés közepén tesztelt a Csaba és a Hajdúnánás – galériával

2026. augusztus 13. 17:08 | Kovács Dávid

A Békéscsabai Előre NKSE hazai környezetben négy góllal kikapott a Hajdúnánási SK csapatától felkészülési mérkőzésen.

BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE–HAJDÚNÁNÁS SK 24–28 (13–15)
Női kézilabda felkészülési-mérkőzés. Békéscsaba. Vezette: Herczeg, Piller.
BÉKÉSCSABA: Németh K. – Varga H. 2, Lakatos 6, Lapos, Bencsik-Giricz 2, Ilic 2, Tóth M. 3. Csere: Balog J. (kapus), Borbély 3, Rnic 1, Baráth 3, Giricz L. 1, Kraszkó 1, Tóth-Kovács, Kiss M. Vezetőedző: Marosán György
A Hajdúnánás legjobb dobói: Petruska, Csámángó, Farkas E. 4-4, Makkai 3

A lilák lassan melegedtek bele a mérkőzésbe, Pozsgai Berta viszont jól kezdett a hajdúnánási kapuban. A 7. percben született meg az első csabai gól Varga Hanna révén, majd fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az első negyedóra végén 8–6-nál volt először két gól a különbség a beállóját kiválóan használó vendégek javára. A folytatásban is a hajdúságiak játszottak pontosabban, a hetesek pedig nem mentek, Borbély Mártáék hármat is kihagytak az első félidőben, megérdemelten vezetett a szünetben a tavalyi bajnokság 7. helyezettje

Hasonlóan indult a második játékrész, mint az első, több mint hat perc kellett az első hazai találathoz. Németh Katát Balog Judit váltotta a kapuban, aki poszttársához csatlakozva több védéssel segítette az együttest. Elöl viszont még nem ment minden gördülékenyen, a büntetők mellett több ziccer is kimaradt, így maradt a vezetés a Hajdúnánás kezében. A mérkőzés hajrájában a vendégcsapat őrizte az előnyét, ugyan egy-egy pillanatra úgy tűnt, összejöhet a csabai egyenlítés, de ez a tesztmérkőzés végül másodosztályú riválisnak sikerült jobban.

– Inkább nem mondom, hogy hány hetest és ziccert hagytunk ki, azért, hogy aki nem látta a meccset, az ne kapjon sokkot. Összességében ott tartunk jelenleg, ahol kell és terveztem, meglepetés pozitív és negatív irányban sem ért. Nem hiába kezdtük egy kicsit hamarabb a felkészülést az általam megszokott rendszerhez képest, védekezésben új párok alakultak, össze kell szokni, a beálló körül most többször is rosszul váltottunk. Támadásban labda nélkül még nem vagyunk hatékonyak, a kettő a kettő és az egy az egy elleni párharcokat még nem megfelelően kezeljük, de szeptemberre kész leszünk – értékelt Marosán György vezetőedző.

A csapat folytatja a munkát, legközelebb augusztus 21-én a szintén NB I/B-s Szigetszentmiklós érkezik a városi sportcsarnokba.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Zebránál várakozó motorosba csapódott egy gyorshajtó autó Békésszentandráson

Maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 21 éves karcagi férfival szemben. A büntetlen előéletű fiatal sofőr a megengedettnél jóval gyorsabban hajtva, figyelmetlensége miatt fékezés nélkül csapódott be egy kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt várakozó segédmotorosba Békésszentandráson.
10:19
FEL