A fekete állólámpa – jegyzet

A fiatal ukrán lány sápadtan, de az arcán egy mosoly árnyékával – és egy kis megnyugvással vegyes mély, borzadó fájdalommal – édesanyjába karolva, kezében a fekete állólámpával érkezett meg a segítségpontra. Otthonról elmenekülve, több kilométert gyalogolva, buszon és vonaton, a zsúfolásig telt pályaudvarokon végig ott volt a kezében a fekete állólámpa. Az a lámpa, amely a meleg otthonban végig hű társa volt az éjszakába nyúló olvasáskor. Amikor meghitt történetek ölelésébe burkolózva jött rá a mély, lebegős, megnyugtató álom. Ezt a lámpát, amelybe mindvégig kapaszkodott, most szó nélkül hagyja ott az egyik konténer előtt, amikor értük jön a busz. Egy ismeretlen ország átmeneti szállására (?) viszi őket. Így hagyja ott őt is szó nélkül – lehet, hogy örökre – a fekete lámpa mellett érzett mély, lebegős, megnyugtató álom.