A fecskefészkek leverését büntetik

2018. március 30. 06:45 | behir.hu

A fecskék hazatérnek telelésükből, már el is foglalta az első fecske a fészkét Villányban. Jó, ha tudja, hogy fészkeik országszerte fokozott védelem alatt állnak.

Az egészségünket is veszélyeztető és a mezőgazdasági kártevő szúnyogok és legyek elleni biológiai védekezésben is óriási szerepe van például a fecskéknek, amelyek természetes úton csökkentik ezek számát – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján.

Mérési adatokon alapuló becslés alapján minden fecske körülbelül egy kilogramm – a muslicától a nagyobb légy mérettartományba tartozó – repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. Figyelembe véve, hogy Magyarországról nagyjából egymillió fecske tűnt el az ezredfordulót követően, ez azt is jelenti, hogy legalább ezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar évről évre a környezetünkben marad.

A napokban a hirado.hu is beszámolt arról, hogy az április és május kiemelt fecskevédelmi időszak. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleménye szerint a napjainkra teljes egészében városiasodott, sárfészket építő fecskék állománycsökkenésének megállítása, megfordítása a meglévő természetes fészkek és telepek fokozott védelmével – a fészekleverések hatósági bejelentésével –, valamint az ezek mellé még áprilisban kihelyezett műfészkek, sárgyűjtőhelyek létesítésével elérhető.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak április 1-jétől tilos leverni a fecskefészkeket. A fészkeket kizárólag a természetvédelmi hatóság által kiadott egyedi engedély birtokában lehet eltávolítani. Ilyen engedélyeket egyedi elbírálás alapján és megfelelő előírásokkal adják ki, ami lehet például műfészkek elhelyezése a felújítás után vagy fecskepelenka kihelyezés.

A vonatkozó természetvédelmi törvény alapján tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása.

Aki tehát engedély nélkül fecskefészket ver le, az közigazgatási üggyel nézhet szembe, de ha sok fészek érintett, az bűncselekmény kategóriába is eshet.

 

Forrás: hirado.hu

 

 

További programok »

FEL