A Diákhitel Központ péntekig meghosszabbította a hiteligénylést

2020. március 24. 14:42 | behir.hu

A koronavírus-járvány okozta helyzet miatt a Diákhitel Központ péntekig meghosszabbította a hiteligénylési határidőt a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében.

A központ keddi közleménye szerint ennek értelmében az a hallgató, aki 2020. március 27-ig leadja igénylését, már áprilisban megkapja a kért összeget. A képzési díjra költhető Diákhitel2 is folyamatosan igényelhető. A szabad felhasználású Diákhitel1 továbbra is kivételesen kedvező 1,99 százalékos kamattal, a képzési költségre fordítható Diákhitel2 pedig kamatmentesen vehető igénybe.

A szabad felhasználású konstrukció esetében 15 ezer és 70 ezer forint közötti havi összeg igényelhető, de kérhető az egyösszegű folyósítás is, így akár 350 ezer forinthoz is hozzájuthat egyszerre a hallgató. A Diákhitel2 ezzel szemben kizárólag képzési díj fedezésére használható fel, összege maximum az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj lehet.

A Diákhitel Központ azt is közölte: a járványügyi helyzet ideje alatt a személyes ügyfélszolgálata zárva tart. Online szerződéskötésre ugyanakkor jelenleg is változatlanul lehetőség van, a legegyszerűbb és legbiztonságosabb, ha a hallgató a hiteligénylését az intézményi NEPTUN rendszerből indítja, mert ebben az esetben elektronikus aláírással otthonról, könnyen és személyes érintkezés nélkül tudja megkötni szerződését. Ügyfélkapu hiányában a Diákhitel Direkt felületéről indítható a hiteligénylés, majd ezt követően a kinyomtatott szerződést a Pénzügyi PartnerPontok egyikén lehet leadni.

A kormány múltheti döntése alapján a Diákhitel Központ is törlesztési moratóriumot hirdet a fennálló diákhitel tőke- és kamattartozás tekintetében minden ügyfele számára 2020. december 31-ig. A moratórium ideje alatt önkéntesen törleszthető a tartozás, a társaság ezt minden esetben elszámolja.

 

Forrás: hirado.hu

További programok »

FEL