A felnőttképzésben tanulók is igényelhetnek diákhitelt

2021. május 27. 10:16 | behir.hu

Az új képzési hitelekre is érvényes lesz a családtámogatási kedvezmény, így a hitelfelvételt követően született második gyermek után az édesanyák tartozásának felét elengedik, a harmadik gyermek születése után pedig egyáltalán nem kell visszafizetni a kölcsönt.

 

A Diákhitel Központ új konstrukciója szerint a szak- és a felnőttképzésben is igényelhető lesz hitel május 31-től – hivatkozott az MTI a Magyar Nemzet cikkére. Mit írták, a képzési hiteleket a három hónapot meghaladó idejű felnőtt- és szakmai képzésekre, illetve részszakmára felkészítő szakmai oktatásra lehet igénybe venni.

–Ez nagy újdonság, mert rengeteg olyan felnőtt van, aki szívesen jelentkezne különböző átképzésekre vagy továbbképzésekre, de eddig ezt anyagi okokból nem tehette meg – emelte ki Magyar Péter vezérigazgató. Mint mondta, a képzési hiteleket a meglévő diákhitelekkel szinte azonos feltételekkel vezetik be a 18 és 55 év közötti korosztálynak.

A vezérigazgató kifejtette: a már működő diákhitelezéshez hasonlóan itt is két konstrukció lesz elérhető. A szabad felhasználású hitel, amit akár havi 150 ezer forint értékben lehet igényelni, valamint a kötött felhasználású kölcsön, ami a választott képzés díjának összegét fedezi, legfeljebb félmillió forintig.

– Az előbbi hitel kamata 1,99 százalék, az utóbbi viszont kamatmentes az állami támogatásnak köszönhetően. Mindkét megoldás közös jellemzője, hogy nem szükséges a kölcsönhöz fedezet, nincs előzetes hitelbírálat, bármikor díjmentesen elő- és végtörleszthető. A különböző diák- és képzési hitelek ráadásul egymással párhuzamosan vagy egymást követően is felvehetők – fűzte hozzá Magyar Péter.

A szabad felhasználású hiteleknél a túlzott eladósodás megakadályozására bevezetnek egy 8 millió 250 ezer forintos limitet is. A központ számításai szerint jelenleg 120 ezren lehetnek jogosultak a képzési hitelekre.

– Az új képzési hitelekre is érvényes lesz a családtámogatási kedvezmény, vagyis a hitelfelvételt követően született második gyermek után az édesanyák tartozásának felét elengedik, a harmadik gyermek születése után pedig egyáltalán nem kell visszafizetni a kölcsönt. A kedvezménnyel a diákhiteleknél már eddig is sokan éltek, összesen majdnem hatmilliárd forint tartozást engedett el a központ – hangsúlyozta a központ vezetője.

Forrás: MTI/Magyar Nemzet

További programok »

Pénzügy

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
2024. április 19. 12:17
FEL