– Egyértelmű volt számodra, hogy követed édesapád pályáját, azaz fodrász leszel te is? (Dani apukája, Szeverényi Mihály Békés megye egyik legelismertebb mesterfodrásza.)
– A családban nem erőltettek semmit. Természetesen gyerekkoromban rengeteg időt töltöttem a fodrászatban. Az általános sulit követően viszont a kereskedelmi szakközépbe, nyelvi előkészítő évfolyamra jelentkeztem. Majd a második félévben döntöttem el, hogy mégis váltok: fodrász tanuló leszek.
– Otthon örült a döntésednek?
– Nagyon! Mert ez egy jó szakma. Apukám mindenben támogatott, az azonban tény, hogy szorgalom és talpalás nélkül itt sem lehet boldogulni. Így a Keriből átjelentkeztem a Kósba, ahova csak egy évet jártam, mert magántanuló lettem és mondhatni éjjel-nappal a fodrászatban voltam. Hamarosan elindultam az első tanulóversenyemen.
– Amit úgy emlékszem, meg is nyertél.
– Igen; majd a következő versenyen viszont már felnőtt mezőnyben indultam, és ott is sikerült nyernem. De tegyük hozzá, volt egy nagyon jó felkészítőm.
– Melyik kategóriában neveztél?
– Az extrém női hajvágásban, ami alapvetően nem utcai viselet, inkább technikai szempontból nehéz.
– Honnan merítesz ötletet?
– Mindig nagy figyelemmel követjük a nemzetközi versenyeket. Többször tanulmányútra utaztuk Milánóba, Frankfurtba és a topötleteket az ízlésünkhöz igazítottuk.
– Együtt dolgoztok?
– Igen, a Hunyadi téren, noha apa már kevesebbet; hihetetlen, de 56 éve fodrász! Én 2020-ban mestervizsgáztam, így már én is taníthatok.
– Kevesen mondhatják el magukról, hogy a szakmai sikereik mellett a hobbijukban is országos elsők. Ősszel nyílt egyéni kategóriában országos bajnok lettél. Segíti a csocsózást, hogy fodrász vagy, itt elsősorban a finom, pontos kézmozdulatokra gondolok.
– A fodrászatban mindkét kezemnek összhangban kell lennie és igen, ez valószínűleg segített a csocsózásban is. Illetve a bal kezem fejlesztésére eleinte nagy figyelmet fordítottam. Hétköznapi dolgoknál órákig nem használtam a jobb kezem, hogy fejlődjön a bal.
– Azt viszont észrevettem, hogy amikor játszol, teljesen átlényegülsz, hihetetlenül szuggesztíven pásztázod a pályát.
– Talán az egyik erősségem, hogy mindent kizárok magam körül és úgy tudok igazán jól játszani.
– Már gyerekkorodban is imádtál csocsózni?
– Egyáltalán nem szerettem, mert az unokatesóim nagyon ügyesek voltak és utáltam veszíteni. Körülbelül 12 éve, a fodrászattal párhuzamosan kezdtem el. Egész véletlenül egy kocsmában, a csocsóasztal mellett futottam össze Futaki Danival – aki azóta a legjobb barátom –, majd a játék után azt mondta, hogy menjek el vele egy versenyre.
– Látott benned valamit.
– Úgy tűnik. Rögtön bekerültem a versenyközegbe. Így a kocsmacsocsó mondhatni ki is maradt. Érdekes, hogy bizonyos dolgokban gyorsan fejlődtem, de a csocsó volt az első dolog az életemben, amit a sok kudarc miatt sem hagytam abba. Pedig egy évig szinte mindig kikaptam.
– Felnőttkorban már sokkal türelmesebb az ember.
– 18 voltam, nem voltam még felnőtt.
– Melyiket szereted jobban az egyéni vagy a páros játékot?
– Mindkettő különböző játékot igényel: más mentálisan és taktikailag is. Nekem az egyéni az erősségem, de szeretem a párost is.
– Idővel „nemzetközileg” is megméretteted magad?
– A lehetőségeimhez képest sok külföldi versenyen szeretnék részt venni, eltérő típusú asztalokon, különböző stílusú játékos ellen. A Viharsarokban nagyon nagy figyelmet fordítunk a tudatos fejlődésre a klubtársaimmal/barátaimmal és ebben a külföldi versenyek sokat segítenek, kilépve a komfort zónából igyekezve minél többet fejlődni.
