A Boca és az Acanashop is harcolhat még a feljutásért – a 8. forduló történései

2022. június 10. 19:10 | Kovács Dávid

Május 30. és június 3. között rendezték a városi kispályás labdarúgó bajnokság idei szezonjának 8. fordulóját Békéscsabán. A 2. csoportban két feljutásért harcoló csapat, a 2. helyezett Boca Juniors és a 3. pozíciót elfoglaló Acanashop.hu csapott össze egymással. Kiélezett mérkőzésen végül döntetlen született, így mindkét gárda megőrizte esélyét a feljutásra!

A csapatok nem számíthattak könnyű találkozóra, az összecsapásig mindkét gárda hat-hat győzelmet aratott, a Boca Juniors a Digiartfoto.hu Team ellen veszített pontot, egy 3-3-as döntetlen alkalmával, míg az Acanashop.hu csak az éllovas, 100 százalékos S-Maxtól szenvedett vereséget.

Ez érződött is az első percekben, igazából egyik csapat sem akart hátrányba kerülni. Sőt, az egész első félidőben kevés igazi helyzet adódott a játékosok előtt, amikor azonban odakerültek a kapu elé, akkor pontatlan volt a célzás, vagy a kapusok mutattak be bravúrokat, így gól nélkül pörgött le az első 25 perc. A fordulást követően már elindult a gólgyártás is, a nagynevű, 24-szeres argentin bajnokcsapat „kistestvére” szerzett vezetést, majd talán a folytatásban több ígéretes helyzetet is kidolgozott ellenfelénél, de sem ekkor, sem második alkalommal nem tartotta meg a vezetését, így végül maradt a 2-2-es döntetlen és a pontosztozkodás.

– Mindenféleképpen meg akartuk nyerni a mérkőzést, de rengeteg helyzetet elpuskáztunk és ahogyan az lenni szokott, ilyenkor az ellenfél megbünteti a hibákat. Kétszer is vezettünk, de sajnos nem tudtuk megtartani előnyünket a rendkívül jól védekező ellenfelünkkel szemben – értékelt a Boca Juniors csapatkapitánya.

 

A megkülönböztető, narancssárga mez alatt természetesen ezúttal is ott volt a Boca Juniors címere (Fotó: Such Tamás)

A megkülönböztető, narancssárga mez alatt természetesen ezúttal is ott volt a Boca Juniors címere (Fotó: Such Tamás)

 

Kardos Imre azt is elárulta, hogy már gyerekkora óta rajong az argentin csapatért, amelyben számos ismert játékos lépett pályára, folyamatosan követi az eredményeket és persze magával ragadó a La Bombonera hangulata, így nem lehetett kérdés, hogy milyen névvel indít csapatot a kispályás bajnokságban. Az együttes célja a folytatásban az, hogy kiharcolja a feljutást és a legjobbak között képviselje a békési labdarúgást.

Az Acanashop.hu ezzel a döntetlennel versenyben maradt a feljutásért, de már nem a saját kezében van a sorsa, ha a biztos feljutást jelentő első két helyen szeretne végezni. Bár az 1. csoportos Csabatáj visszalépése miatt idén lehet, hogy a 3. hely is feljutást ér majd!

– A mérkőzés előtt is tudtuk, hogy nem lesz könnyű meccs, hiszen a második játszott a harmadik ellen! Mivel sok csapatnak, köztük nekünk is a műfű jelenti a hazai pályát, így alkalmazkodnunk kellett, fel kellett venni a ritmust a salakpályán. A végeredmény szerintem pont igazságos lett, mindkét csapat nyerhetett volna, mindkét oldalon megvoltak a helyzetek a győzelemhez! Egy kicsit felfrissítettük a csapatunkat, mert sokan munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudtak jönni, így még nem nagyon szoktunk össze, de nem panaszkodunk, megyünk tovább – fogalmazott az Acanashop.hu csapatkapitánya.

 

Németh István akció közben (Fotó: Such Tamás)

Németh István akció közben (Fotó: Such Tamás)

 

Németh István a szezon céljait illetően kiemelte, hogy a feljutást tűzték ki maguk elé, először méretnék meg magukat az 1. csoportban, de ehhez meg kell nyerniük a következő mérkőzéseket.

 

Galéria

 

Ez történt a 8. fordulóban

 

1. CSOPORT
CSABAGYÖNGYE FC - SÖR BÁR FC 0-2
MUSE - HABA ÉS HABA SECURITY 3-1
SAPI HORGÁSZTÓ - NÁDAS FC 1-3
VÁNDORLÓ BÖLÉNYEK – SÖRDÖGÖK 1-4
A XILÁN - SZISZI-SZITA MÉRKŐZÉS ELMARADT!
A CSABATÁJ CSAPATA HÁROM ALKALOMMAL NEM JELENT MEG, EZÉRT KIZÁRTÁK A BAJNOKSÁGBÓL, A KORÁBBI EREDMÉNYEKET TÖRÖLTÉK!

 


2. CSOPORT
BOCA JUNIORS - ACANASHOP.HU 2-2
KUTTOR KFT – VÍZMŰ 3-0
CARBON CAR CENTER KFT. - FERONIL NYELVISKOLA 1-3
DIGIARTFOTO.HU TEAM - S-MAX 1-5
ELIT-ŐR - MOLNET TEAM 9-5
LTP FC - ELEKTROMIXOUTLET-FAVORIT FC 7-0

 

 

3. CSOPORT
TONDACH – BRISE 3-0
ALBAPART - GALÉRIA INVEST 5-6
MCK - 48-AS VITÉZEK 2-5
PEDAGÓGUS – JANINAGRO 1-1
LIVE SPORT PUB - ETIL ALAKULAT 3-3
FC BORDEAUX – KÖZÚT 3-2

 

 

4. CSOPORT
CYCLO - FC HAJTÓMŰ 2-9
KOZMA FC - POZOR FC 2-5
NETZITA - 3. FÉLIDŐ 4-3
FODOR BÚTOR - BLACK TOP 2-1
CBA DÉVAVÁNYA - 4 ÉVSZAK CATERING 3-4
SWIETELSKY FC - REÁD MARGIT 5-3

 

 

5. CSOPORT
NECSESZDEL UNITED - SÖR BÁR FC II. 1-3
ALFA-GÉP - FREE POINTS 4-4
ARANYCSAPAT - GRÓSZ BURKOLÓHÁZ 4-4
VÁROSHÁZA - DRINK TEAM 4-1
HL GUMISZERVIZ - MARZEK KNER NYOMDA 2-5
ALIBI'88 - HÖRPINTŐ FC 11-1

 

 

6. CSOPORT
HIRSCHMANN FC - FOCI KOMMANDÓ 3-4
DOGLAND FC - FÉNYES FC 1-3
IFC - NANKATSU SC 8-2
OLD FOX – TIMOTEX 1-9
ÉPÍTŐ REFORM - FC GITANO 3-3

 

 

További programok »

FEL