88 diplomát adtak át a SZIE Agrár-és Gazdaságtudományi Karán

2019. január 27. 17:42 | behir.hu

Nyolcvannyolc alap- és mesterszakos, szakirányú továbbképzésben tanult hallgató tett államvizsgát 2018 decemberében és vehette át 2019. január 25-én az ünnepélyes diplomaosztón oklevelét.

„Mindig nagyon szívesen jövök Szarvasra, mert olyan elhívatott közösség van itt, ami az egész egyetemnek sokat jelent” – fogalmazott Dr. Palkovics László, a Szent István Egyetem rektorának szavai az Agrár- és Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén elhangzott beszédében. Ezt követően dr. Melis János címzetes főjegyző gratulált Szarvas városa nevében a friss diplomásoknak.

Dr. Futó Zoltán dékán beszédében köszönetet mondott a szülőknek a támogatásért, amivel útnak indították gyermekeiket. Hangsúlyozta, hogy a tudás és műveltség felelősséggel és kötelezettséggel jár. Megjegyezte: a Szarvason szerzett diploma képessé teszi a végzetteket a mérnöki munkára, de igen nagy feladat előtt állnak: a föld megmunkálása és az emberek élelemmel való ellátása komoly kihívás.

Bugyi Diána végzős hallgató visszaemlékezett az első szeptemberi napra, amikor kíváncsian nézték az akkor még új csoporttársakat, akik az évek folyamán barátokká lettek. A karon folyó oktatásról úgy vélekedett, hogy mindent megkaptak, ami ilyen képzésen elvárható. Köszönetet mondott az egyetem vezetésének, a tanároknak, a családnak, a barátoknak a segítségért és a szigorért. 

Az ünnepi beszédeket követően feltűzték a végzősök szalagját az iskola zászlajára. A kitüntetések átadása és az eskü után dr. Palkovics László rektortól és dr. Futó Zoltán dékántól az alma mater falai között eltöltött évek gyümölcseként a végzett diákok megkapták oklevelüket.

 

Forrás: Newjság

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL