Egy 85 éves idős nőt és saját nővérét is bántalmazta az eleki asszony

2024. február 19. 10:47 | behir.hu

Könnyű sértés vétségének kísérlete és garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészég és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 63 éves büntetlen előéletű eleki nővel szemben, aki egy 85 éves idős nőt, illetőleg a saját nővérét is bántalmazta.

A terhelt 2023. július hónapban a 85 éves idős nő eleki házában lakott. A cselekmény elkövetésekor idős házigazdája számos betegséggel küzdött, krónikusan fennálló járásbizonytalansága, rohamokban jelentkező szédülései miatt rendszeres kórházi kezelésben is részesült. A terhelt 2023. július 12-én, az esti órákban ittas állapotban szóváltásba került az egészségi állapota, idős kora folytán a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes sértettel, ennek során szidalmazta, a sértett kezét megszorította és megcsavarta, majd lökdösni kezdte, aminek következtében a sértett a földre esett és 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

A terhelt a következő napon, 2023. július 13-án, a délelőtti órákban ittas állapotban szóváltásba került a 65 éves nővérével is, aki szintén a 85 éves idő nő házában lakott ebben az időszakban. Megfogta a sértett nyakát, kiráncigálta őt az utcára, a ház elé, miközben a sértett fejét ütötte. A terhelt az utcán, az autóút közepén adott 5 pofont a nővérének, majd a bántalmazás abbamaradt. A sértett a bántalmazás következtében sérülést nem szenvedett, de a terhelt bántalmazó magatartása alkalmas volt arra, hogy 8 napon belül gyógyuló sérülést okozzon a sértettnek, melyre a terhelt szándéka irányult. A terhelt erőszakos, kihívóan közösségellenes cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

További programok »

FEL