6,7 milliárd forint a gyermekétkeztetésre

2017. július 11. 13:36 | Szendi Rita

Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy még mindig lehet igényelni a helyi jegyzőnél a nyári gyermekétkeztetést, az arra rászorulóknak. A szülő - ha eddig még nem tette - írásban kezdeményezheti a jegyzőnél az erre vonatkozó igényét. Az önkormányzat köteles megszervezni a nyári gyermekétkeztetést hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek étkeztetéséről, a kormány ehhez minden szükséges forrást (6.7 milliárd forintot) biztosít.

Ingyenes szünidei étkezésre azok a gyermekek jogosultak, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részeső hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetűek. Potenciálisan ez a lehetőség valamivel több mint 200 ezer gyermeket érint, de hogy közülük ténylegesen mennyien vesznek részt az ingyenes étkezésben, az a szülők igényeitől függ. A szünidei gyermekétkeztetés biztosítására valamennyi iskolai szünidő, valamint az óvodai és bölcsődei zárva tartás időtartama alatt kerül sor. A bölcsődében és az óvodában egységesen megállapított szünidőről nem beszélhetünk, a fenntartónak kell rendelkeznie az intézmény nyári zárva tartásáról, melynek folyamán azonban – a szülő kérésére – szükséges gondoskodnia a gyermek intézményi gondozásának megszervezéséről. A szünidei gyermekétkeztetést azonban a települési önkormányzatoknak a bölcsődei, óvodai zárva tartás ideje alatt is biztosítaniuk szükséges.

Az EMMI folyamatosan tájékoztató levelekkel segíti, valamint monitorozza a kötelező önkormányzati feladat ellátását. 2016-ban és 2017-ben is valamennyi települési önkormányzat és család- és gyermekjóléti szolgálat számára tájékoztató levelet küldött a tárca. Továbbá külön azon önkormányzatok is kaptak figyelemfelhívást, akik nem vagy a jogosultak számához képest nem megfelelő intenzitással látták el kötelező feladatukat.

Az őszi tanévtől az évközbeni gyermekétkeztetésre vonatkozó feltételek lépnek életbe. Az ingyenes gyermekéteztetési program kiterjesztésének köszönhetően már közel félmillió gyermek ingyen étkezik tanévközben.

 

Forrás: kormany.hu

FEL