60,5 millió forintból épült termelői piac Nagykamaráson

2021. november 16. 14:04 | Hidvégi Dávid

A községbéliek évek óta várták a beruházást, hiszen ezzel modern körülmények között vásárolhatnak és árulhatják a helyi kistermelői portékákat. Az épület akadálymentesített, az árusítók két sorban, asztalokon kínálhatják termékeiket, illetve létesült egy nagyobb helyiség is tárolás céljára.

60,5 millió forintból az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban készült el 2020 augusztusa és 2021 májusa között az új termelői piac Nagykamaráson. A vásárcsarnokban a hűtést-fűtést napelemes rendszer biztosítja, és kialakítottak kilenc parkolóhelyet is. Az épület akadálymentesített, az árusítók két sorban, asztalokon kínálhatják portékáikat, illetve létesült egy nagyobb helyiség is tárolás céljára.

Az Agrármisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára hangsúlyozta: idén májusban változtatták meg a 2010-es kistermelői rendeletet, így könnyítettek a kistermelővé válás feltételein. Erdős Norbert kiemelte: országossá növelték azt a kört, amelyben a kistermelők saját termékeiket értékesíthetik, bővítették az előállítható termékek körét és lehetővé tették, hogy a családtagok, valamint az alkalmazottak is részt vehessenek a termékek előállításában. 2022 elejétől a közétkeztetésben a hazai áruknak legalább 60 százalékot kell elérniük. Ez az arány 2023. január 1-jétől 80 százalékra nő.

– A magyar kormány 2012-ben komoly termelői piacbővítést indított. 2012-ben még csak 117 termelői piac volt Magyarországon, míg most 324 termelői piacról számolhatunk be – fogalmazott az államtitkár.

Nagykamarás önkormányzata az elmúlt években mintegy 210 millió forint összértékben négy TOP-os pályázatot valósított meg: az óvodafejlesztést, az iskola energetikai korszerűsítését, az orvosi rendelő felújítását és a termelői piac kialakítását.

További programok »

Gazdaság

A KSH szerint 511400 forint volt a bruttó átlagkereset márciusban

Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 511400 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352200 forint volt. A bruttó átlagkereset 17,5 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - ismertette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.
14:40
FEL