6 millió 139 ezer a beoltott, 10 466 az új fertőzött, elhunyt 218 beteg

2021. december 2. 09:04 | behir

A beoltottak száma 6 138 885 fő, közülük 5 852 417 fő már a második oltását is megkapta, 2 609 385 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.

10 466 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 124 726 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 218 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 34 931 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 902 000 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 187 795 főre emelkedett.

7450 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 550-en vannak lélegeztetőgépen. 

Az Oltási akcióban eddig összesen 947 ezren vettek fel oltást, közülük 775 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 114 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A sikerre való tekintettel a kormány meghosszabbította az Oltási akciót, így december 5. vasárnapig akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között.

A kórházak ezen a héten is megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket  akár az első, akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltásra.

Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik  el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást.  A megerősítő harmadik oltás is mindenkinek ajánlott, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A megerősítő oltás ismét 80-90%-ra képes emelni a védettséget. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/minden-fontos-az-oltasi-akciohetrol-0

Forrás: koronavirus.gov.hu

További programok »

FEL