40 éve a pályán - Takács Pétert köszöntötték

2022. augusztus 15. 18:50 | behir.hu

Hétfő délelőtt Varga Tamás alpolgármester és Szente Béla, a Kulturális, Köznevelési és Érdekegyeztetési Bizottság elnöke köszöntötte a Lencsési Közösségi Ház vezetőjét.

Takács Péter közösségi oldalán számolt be az eseményről.

– Abból az alkalomból köszöntöttek, hogy napra pontosan 40 éve – a főiskola elvégzése után – álltam munkába szülőhelyemen, Dévaványán a József Attila Művelődési Ház leendő igazgatójaként. A kinevezést elődöm Schwam Gyuszi bácsi nyugdíjaztatása után kaptam meg október 1-jén. Az akkori tanácselnök, Molnár Pista bácsi így igazított útba: „A művházban azt csinálsz, amit akarsz, de pénzt azt ne kérjél, mert az nincs.” – idézte fel az indulást.

A múltidéző poszt itt olvasható:

 

További programok »

Itthon

Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön

Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
07:22
FEL