21 határsértő és két román embercsempész került rendőrkézre

2021. február 7. 08:05 | behir.hu

Egy nagyobb csoport próbált átjutni a határon Dombegyház mellett, szombaton éjszaka próbálkoztak.

A külföldiek közül tizennyolcan szír, hárman pedig afgán állampolgárnak vallották magukat, de nem tudták hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon – számolt be róla a police.hu. A rendőrök előállították őket a Battonyai Határrendészeti Kirendeltségre, ahol idegenrendészeti eljárás indult ellenük. Emellett a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett két román állampolgárt, akik a nyomozás eddigi adatai szerint a huszonegy határsértőt segítették abban, hogy eljussanak Nyugat-Európába.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

További programok »

FEL