2016-ban is húz majd a blues

2016. január 2. 13:47 | behir.hu

Mozgalmas őszi szezont zárt a Csabai Csípős Blues Club! Az elmúlt hetekben-hónapokban neves előadók sora érkezett Békéscsabára, de emellett egy új formáció, a Borsodi Blues Collective is megtette első lépéseit.

Borsodi László, a blues klub zenei vezetője gitárral érkezett az Elefánt Klub színpadára egy rögtönzött próbára, melyen ezúttal nem teljes a zenekar létszáma. A közönség nagy örömére az őszi koncertek alkalmával erre nem volt példa, így nagy lendülettel zakatoltak a fellépők Békéscsabán.

- Most egy picit több lehetőség jutott az undergroundnak, mint például a Blues Bell Szegedről vagy például a budapesti Tenderfoot Blues Unit, de természetesen voltak igazi nagyágyúk, mint Póka Egon Experience vagy a Pribojszki Band, illetve volt külföldi vendégünk is. Romániából, Bukarestből érkezett az egyik vezető román bluesgitáros és zenekara. Érdekesség, hogy a zenekar másik két tagja nemhogy Békéscsabán, Magyarországon sem jártak soha életükben – foglalta össze a történéseket a klub zenei vezetője.

Az őszi szezon egyik újdonságaként állt össze a Borsodi Blues Collective, amelyben Binder Norbert elsősorban a billentyűk mellett szórakoztatja a nagyérdeműt, de ha kell, akkor a gitárral a kezében is bizonyít. A formáció egyik tagja a blues klub révén szervezett koncerteken nőtt fel, most pedig egy nehéz, de ugyanakkor szép feladatot kapott a zenekarban.

- Volt bennem egy nagyon erős megfelelési kényszer, ami hála Istennek alább hagyott, mert tényleg csak az öröm maradt, mert tényleg örömzenélésről beszélünk. Alapvetően a kihívás miatt is megijedtem, hiszen bal kézzel hozom végig a basszust egy másik szintetizátoron, amit jobb kézzel kísérek, improvizálok vagy akkordozok – avatott be a kulisszatitkokba Binder Norbert.

Borsodi László megnyugtatott mindenkit, a Borsodi Blues Band háza táján is minden rendben van, a közelmúltban összeállt együttessel azonban egy két éves álom valósult meg.

- Ha igazán szélesebb réteget szeretnénk megszólítani, akkor azt gondolom, hogy egy kicsit nagyobb hangsúlyt kell fektetni a szórakoztatásra. Persze nem minden áron, de itt sokkal több blues van, kicsit magasabb a tempó és nagyon magas hőfokon izzó improvizációk vannak a színpadon. Eddig is azok voltak, de ha ezt még lehet fokozni, akkor azt gondolom, hogy megtörtént – hangsúlyozta Borsodi László.

A zenekar először Budapesten, majd decemberben Békéscsabán, az Elefánt Klubban is bemutatkozott a nagyközönségnek és hasonló lendülettel folytatja a munkát ebben az évben is.

Kovács Dávid

FEL