17 osztály apraja-nagyja a színpadon

2017. április 10. 07:08 | Zsíros András

Izgatott gyereksereg, meghatódott és büszke szülői tekintetek, és csupa meglepetés a színpadon. A hétvégén tartották hagyományos tavaszi gáláját a Petőfi Utcai Általános Iskola. Az intézmény a hatalmas érdeklődés miatt már második éve a Csabagyöngye Kulturális Központban tartja a rendezvényt, amelynek Agóra termét most is zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők.

Zenés, táncos produkciók váltották egymást a színpadon, ahol az elsősöktől a végzősökig összesen 17 osztály mutatta meg tehetségét az iskola, illetve a szülők, családtagok előtt.

Az előadások között az iskola zenekara is sorra került. Az együttes vezetője szerint igazi közösségformáló ereje van a közös zenélésnek. Bende Róbert tanár azt mondta, tiszteletet vált ki a diáktársakban az, amit a színpadon látnak.

Az iskola igazgatója elmondta, nagyon sokat segítenek nekik év közben a szülők, a gálával pedig ezt viszonozni tudják. Papp Gyöngyi úgy fogalmazott, hatalmas boldogság látni, mire képesek a gyerekek. Az igazgató hozzátette, a már tizenhatodik alkalommal megtartott gála a kulturális élményen túl a közösségfejlesztés, az összetartozás érzésének legjobb példája.

További programok »

FEL